VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Önkéntesek

Örökségtől kiscsoportig, azaz sokszínű múlt és reményteljes jövő

Az önkéntes beteglátogatók jelenléte nélkülözhetetlen szolgálatunkban. Indulásunktól fogva szeretnénk minél több embert meghívni e szolgálatra. Jó ötletébresztő minta volt számomra az esztergomi kórházban kiválóan dolgozó önkéntes beteglátogatói csoport, amelynek tagjait többször is felkerestem 2004-ben. Kívánatosnak tartottuk, hogy egyházmegyénk területén is minden kórházban legyen egy kisebb vagy nagyobb csoport, amelynek tagjai tanúságot tesznek arról, hogy a keresztény ember nem hagyja magára a betegeket, gondoskodik róluk. Nem kifejezett szakmai gondoskodással, hanem egyszerűen látogatóként, mintha személyükben Jézus lépne oda a betegágyakhoz. Olyan lelkes és elkötelezett embereket szeretnénk látni csoportjainkban, akik rendelkeznek annyi ismerettel, hogy látogatásukkal örömet szerezzenek, s azt jelezzék a másik számára, hogy nincs magára hagyva, van, aki mellette áll.

Örökölt önkéntesek

Mielőtt az önkéntesek képzésének módjáról esne szó, beszélnünk kell azokról is, akik szolgálatunk elindítása előtt már önkéntes munkát végeztek kórházainkban.

Az ő munkájuk a következőkből állt:

  • kántori szolgálat a kórházi szentmisén, szentmisék előkészítése;
  • a betegek szentmisére hívása és elkísérése;
  • a lelkészek elkísérése a betegekhez, igények közvetítése;
  • beszélgetés a betegekkel;
  • közös imádság a betegekkel;
  • apróbb szolgálatok (például bevásárlás);
  • betegek megajándékozása.

Először a köszönet jut eszünkbe, hiszen ezek az emberek áldozatot hoztak ezért az ügyért, idejüket szánták rá, erejükből, pénzükből adtak.

Szerettük volna ugyanakkor, hogy megfelelő motívációval, és ha szükséges, képzettebben épüljenek be csoportjainkba. Különböző háttérrel rendelkeztek, többféle lelkiségi mozgalomhoz tartoztak. Voltak köztük kamilliánus családok tagjai, Mária Légiósok, karitászosok, karizmatikusok, de közösségi háttérrel nem rendelkező, egyszerű, jószándékú emberek is

Sajnos, közben ezeknek az önkéntes csoportoknak a tagjai lassan-lassan elfogytak. Nem tudták megoldani az utánpótlásról való gondoskodást, számottevő volt a kiöregedés és a betegség miatti kilépés.

Többen határozottan ellenálltak integrálási törekvéseinknek, nem akartak szakítani a korábbi térítő jellegű munkamódszerrel vagy pedig azt szerették volna, hogy ők tanítsák be az új önkénteseket, bár kevés empátiával és tapintattal rendelkeztek.

Az első tanfolyamok

Önkénteseink képzését először úgy képzeltük el a kórházpasztorációs terv alapján, hogy egy-egy kórházzal rendelkező városban több alkalommal összegyűjtjük az érdeklődőket, és egy „tanfolyam” megtartása után, az arra vállalkozókat önkéntesek csoportjává szervezzük.

Az első ilyen sorozat Vácon volt 2005 őszén. Az előadásokat dr. Egri László tartotta. Ezt Balassagyarmaton, majd Hatvanban követte egy-egy előadás-sorozat 2006-ban, melyeket Kulcsár Zsuzsanna evangélikus lelkésznő és jómagam tartottunk.

Az előadások témái a következők voltak:

  • általános bevezető a betegekkel való találkozásról, annak körülményeiről;
  • a betegek igényei, érzései;
  • hogyan „mozogjunk” a kórházban, találkozás a személyzettel;
  • a szenvedés, annak bibliai alapjai, hatása az emberre;
  • a haldoklás, a gyász folyamata – a segítő szerepe;
  • a (lelkigondozói) beszélgetés módszere, fázisai.

Ezek az előadás-sorozatok inkább a lelkigondozás felé vezették a résztvevőket, s nem pusztán alapismereteket adtak a beteglátogatáshoz.

Az elég jól sikerült meghirdetés után sokan összegyűltek a helyszíneken. Vácon és Balassagyarmaton a hallgatóság nagyobb része érdeklődő volt. Bár sokan voltak, és az előadások hatására fellelkesültek, közülük mindössze hárman-négyen vállalkoztak az önkéntességre. A hatvani alkalmakon megjelenő körülbelül tizenöt főből sajnos, ma már csak 1 önkéntes dolgozik köztünk.

Átgondolt önkéntes program

Az önkéntesek meghívását, képzését az egész egyházmegye területén szerettük volna egységesen és átgondoltan végezni úgy, hogy e feladatok zömét a lelkigondozókra bízzuk, hiszen jó hely- és emberismerettel rendelkezve ők közvetlenebbül tudnak csoportot építeni.

Szolgálatunk szupervizorának javaslatára a 2006/2007-es tanévben, a havi szupervíziók alkalmával Önkéntes program a kórházakban címmel képzést kaptak lelkigondozóink. A képzéssel párhuzamosan haladt a gyakorlat: például amikor a meghirdetés módjáról volt szó, utána valóban elkezdődött az önkéntes program hirdetése, a plakátok kihelyezése, a plébániák, gyülekezetek felkeresése.

A képzési program a következő témájú egységekből állt:

  • Képzési témák, eszközök, munkamódszer megbeszélése, kialakítása. A jelenlegi helyzet felmérése.
  • Milyen feladatokra, szolgálatra hívjuk meg az önkénteseket?
  • Hogyan és hol hirdessük meg a programot? Hogyan tovább a megörökölt és közben meghívott önkéntesekkel?
  • A jelentkezők szűrése, első interjúk. Alkalmassági szempontok.
  • Az önkéntesek felkészítése, képzés megtervezése. Milyen szakembereket vonjunk be a képzésbe?
  • A felkészült önkéntesek útnak indítása, feladatok, tennivalók, kapcsolattartás megbeszélése.
  • Az önkéntesek folyamatos támogatása, csoportos alkalmak megtervezése.
  • Félév utáni megállás, visszatekintés, értékelés. Kell-e változtatni?
  • Távozók elengedése, újak befogadása.
  • Egyéb felmerült kérdések.

A közösen kialakított módszer alapján először tehát azoknak az elvárásoknak a megfogalmazására került sor, amelyeket a jelentkezők elé kívántunk tárni, hogy lássák, milyen szolgálatokra hívjuk meg őket. Ennek eredményeképpen megszületett az úgynevezett „25 pont”, amelyet a plakátokkal együtt terjesztettünk, hogy ez lehessen az  „első szűrés”, azaz ezt megismerve az érdeklődők el tudják dönteni, hogy tényleg ezt a szolgálatot keresik-e.

A jelentkezőket 2007 januárjában és februárjában „felvételiztették” lelkigondozóink. Az egyes kórházaknál olyan módon zajlottak a beszélgetések, hogy a helyi lelkigondozó mellett mindig jelen volt egy másik kórházban dolgozó munkatárs. Így próbáltuk biztosítani a külső szemlélő pártatlanságát, valamint tehermentesíteni a helyi dolgozót a kellemetlen döntések kimondásának terhe alól.

Az egyházmegye nagy kiterjedése miatt két helyszínen tartottuk meg a „regionális képzéseket” márciusban. Ennek napirendjébe a következő programpontokat illesztettük be:

  • napindító áhitat;
  • előadás a kórházlelkészi szolgálat szervezetéről, melybe szeretnénk, hogy beilleszkedjenek;
  • egy szolgálatban lévő önkéntes beszámolója: mi a feladata, hol a helye a szolgálatban;
  • egy főnővér előadása az egészségügyről: mire kell figyelniük szolgálatuk közben;
  • kapcsolat és kommunikáció a dolgozókkal, betegekkel, lelkigondozókkal;
  • kiscsoportos megbeszélések;
  • befejező áhitat.

Az új jelentkezők mellett mindkét napon részt vettek régi önkénteseink és a lelkigondozók is, akiknek nemcsak a szervezésben, hanem az előadások során és a kiscsoportok vezetésében is volt feladatuk. A regionális képzést a helyiek követték, minden kórháznál külön-külön a lelkigondozó vezetésével és helyi szakemberek bevonásával. Ezeknek  a konkrét kórház megismerése, a helyi csoport munkamódszerének megismerése és annak a kórházi osztálynak a kiválasztása volt a céljuk, ahol ők felelősen, a személyzet által is elfogadottan tudják szolgálatukat végezni.

Mindennek eredményeképpen nyárra már ötvenkét önkéntessel dolgoztunk. Kórházanként más-más létszámmal: egy-két vagy akár tíznél is több önkéntes segítette a lelkigondozó(k) munkáját. Figyelemre méltó, hogy az önkéntes munkában is érvényesítettük az ökumenikus szemléletet. Minden közösség számára lehetővé tettük, hogy tagjaik csatlakozzanak szolgálatunkhoz. Önkénteseink között van adventista, baptista, evangélikus és református testvérünk is. Sokat jelent ez, amikor a saját gyülekezet szeretetét kell megjeleníteni a beteg számára, és könnyebbséget, amikor a saját lelkésszel kell felvenni a kapcsolatot a beteg kérése alapján.

Az önkéntes képzések összegzése

Az alábbiakban röviden értékelem az önkéntesek képzésének fent ismertetett két módját.

Az előadás-sorozatok, tanfolyamok előnyei:

  • minden érdeklődő részt vehetett rajta;
  • változhatott a résztvevők témával kapcsolatos szemlélete;
  • bárki megtanulhatta, hogy beteg hozzátartozójával, ismerősével hogyan vegye fel a kapcsolatot, hogyan értse meg őt;
  • azok is esélyt kaptak a szolgálat iránti elköteleződésre, akik csak érdeklődőként érkeztek.

hátrányai:

  • a felkészülés és a hallgatók aktivizálásának terhe egyaránt a tanfolyam megtartójára hárult;
  • csalódást okozhattunk a résztvevőknek, mert azt hihették, hogy az előadások meghallgatásával már alkalmassá váltak az önkéntes munkára (utána következett a nem megfelelően motiváltak és az alkalmatlanok kiszűrése);
  • a felkészítést nem lehetett személyre szabottá tenni;
  • hiányzott a téma kiscsoportos feldolgozása az önkéntes munkában jártasak vezetésével;
  • arányában kevesebben maradtak meg, nehezebb volt a mélyebb elköteleződés elérése;
  • a különböző kórháznál dolgozó önkéntesek nem találkoztak egymással.

Az önkéntes program előnyei:

  • a megelőző szűrés, felvételi elejét veszi a későbbi sértődésnek, csalódásnak;
  • eleve elszánt, elkötelezett jelentkezőkkel foglalkozunk;
  • a kiscsoportos beszélgetések segítségével a felmerülő kérdéseket be lehet illeszteni a képzésbe;
  • a kiscsoportokban kezdettől kialakulnak azok a személyes kapcsolatok, amelyek később is segíthetnek a szolgálat ellátásában;
  • hatékonyabb ez a képzés, arányában többen maradnak meg a jelentkezők közül;
  • a megörökölt önkéntesek reflektálni tudnak korábbi munkavégzésükre, alkalmuk nyílik arra, hogy változtassanak hozzáállásukon;
  • a más kórháznál dolgozókkal való találkozás megerősítő a szolgálatban való további helytállás szempontjából.

hátrányai:

  • kimaradnak az egyszerű érdeklődők;
  • ha nincs megfelelő helyi visszajelzés, csalódás érheti őket szolgálatuk, hivatásuk helyes felismeréséről;
  • ha nincs megfelelő helyi visszajelzés, folyamatos kísérés, szereptévesztés alakulhat ki, esetleg szeparálódás is.

A fentiek alapján szolgálatunk a második módszer mellett döntött. Ezért 2008-ban újra ennek megfelelően indítottuk el az önkéntesek toborzását, és azóta minden évben így folytatjuk. Ez nem jelenti azt, hogy elzárkózna szolgálatunk attól, hogy más közösségek, szervezetek önkéntes-képzési programjában, előadás-sorozataiban részt vegyünk illetve máshol képződötteket befogadjunk.

Önkéntes szolgálatunk jelene és jövője

Önkénteseink létszámának csökkenésével mindig is számolnunk kell. Sokuknak változnak az életkörülményei, olyan családi események jöhetnek közbe, amelyek miatt egyáltalán nem tudják folytatni vagy rövidebb ideig szüneteltetniük kell munkájukat. Ezért hirdetjük meg újra és újra programunkat, hogy pótolhassuk a kiesőket, illetve másoknak is legyen lehetőségük bekapcsolódni.

Jelenleg minden évben 85-90 önkéntes dolgozik együtt szolgálatunkban 10 kórháznál. Számukra minden esztendőben egy-egy képzési és szakmai napot tartunk. Ezeken nem csak új ismeretekkel gyarapodhatnak, hanem egymással is találkoznak, kialakult barátságaikat ápolhatják. A kórházaknál a helyi csoportok minden hónapban találkoznak, megbeszélhetik szolgálatuk nehézségeit, megoszthatják örömeiket, tapasztalataikat. Imádságban, szentmiséken lehetnek együtt. Az ünnepi alkalmakon együtt keresik fel a kórházi osztályokat.

Köszönjük önkénteseink szolgálatát, köszönjük a kórházakkal kapcsolatban lévő papok, lelkészek munkáját, és köszönet mindazoknak, akik támogatnak minket!

Dr. Faragó Artúr


© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT