Szálló pihék nyomában
Repülnék angyalszárnyon
Befonnám angyalhaját a szélnek,
Villanó gyertyalángon.
Fényt vinnék azoknak,
Kik a sötétben félnek,

Tágas tereken sétál, kivilágított parkokban üldögél, figyeli a beszélgető, egymásra mosolygó embereket. A hidegtől kipirosodott ujjak kulcsolódnak a forralt boros poharakra, gyerekek hancúroznak a frissen esett hóban, félrebillent fejű hóember álldogál egy terebélyes fenyőfa oltalmában.

Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Túrmezei Erzsébet
Karácsony előtt
Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.

Gyermekkorom egyik kedvenc időszaka közeledik: a hosszú sötét esték, amikor a kinti világ teljesen lelassul, elcsöndesedik és jóval kevesebb a tennivaló, mint az év többi időszakában. Ilyenkor esténként a családok több időt töltenek otthon, a tűzhely melege körül.