VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Mi is az a lelkigondozás?
„Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki.
Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek,
úgy pihen bennem a lelkem.”
(Zsolt 131,2)

A lelkigondozás és a lelkigondozó

1. Mi a lelkigondozás?

A címben megfogalmazott kérdésre nagyon röviden válaszolva, azt kell mondanunk, hogy „a lelkigondozás az életkérdésekről folytatott beszélgetés”.[1] Ezek az életkérdések általában valamilyen válsághelyzetben kerülnek előtérbe. Válsághelyzet kialakulhat például valamely családi, munkahelyi, iskolai probléma kapcsán, életkori váltásoknál,[2] balesetnél, betegségben.[3] Ezekben a helyzetekben az ember lelke mélyéig megrendülhet. Kérdések fogalmazódnak meg benne, amelyekre nem vagy csak nehezen talál választ. Ilyenkor az élet alapjait érintő témákra[4] és egyszerűen a folytatásra („hogyan tovább?”) egyaránt rákérdezhet. Feszültség, békétlenség alakul ki a válsághelyzetben lévő emberben, amely természetesen kapcsolataiban is megjelenik. A lelkigondozás e problémaegyüttes megoldásában igyekszik segítséget nyújtani.

A lelkigondozás a kialakult hit-, érték- és kapcsolati válság megoldásában támogatja a bajba jutott embert, de nem konkrét javaslatokkal, hanem abban segítve, hogy ő maga felismerje: saját belső erőit mozgósítva miként tud válaszokat találni kérdéseire, hogyan találja meg életútján a továbbhaladás lehetőségét.

Gyökössy Endre lelkigondozói hitvallását felhasználva azt mondhatjuk: a lelkigondozás az a segítő foglalkozás, amely az ember „egész-ségét” szolgálja. Erről az egészségről, pedig akkor beszélhetünk, ha „háromdimenziós” kapcsolati rendszerben szemléljük a lelkigondozottat, aki kapcsolatban van az Istennel („fölfelé”), önmagával („befelé”), illetve embertársaival és a természettel („kifelé”).[5] Egyik irányba sincs olyan sérülés, amely előbb-utóbb ne vonná maga után a másik két kapcsolati szál problémáját is.

H. C. Piper „párbeszédnek” nevezi e kapcsolatrendszert. A lelkigondozás célja, hogy az önmagammal, Istennel, felebarátommal és a természettel folytatott dialógusomat megbékéltség jellemezze.[6] Ennek hangja csendül ki a bevezetőben idézett 131. zsoltárból is.

 

2. A lelkigondozó

A lelkigondozó az a segítő szakember, aki a különböző élethelyzetekben és a válsághelyzetekben lévő lelkigondozottal folytat beszélgetést, melynek során támogatja őt hármas kapcsolati rendszere épségének helyreállításában. Szakemberként megfelelő képzettséggel és egyre bővülő gyakorlattal kell rendelkeznie. Szakmai eszközeivel segíti a lelkigondozottat, hogy az ki tudja mondani, mit érez, mi a problémája, és saját erőforrásait felhasználva megoldást tudjon találni.

Annak megfelelően, hogy milyen helyszínen (terepen) találkozik lelkigondozottjával illetve milyen természetű problémákkal, kérdésekkel foglalkozik, különféle szakterülethez sorolhatjuk a lelkigondozókat. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének közelmúltbéli szakirányú továbbképzése három szakágat különböztetett meg:

  • szociális és családsegítő lelkigondozó;
  • sport- és ifjúsági lelkigondozó;
  • kórházi lelkigondozó.[7]

Írásomban ez utóbbival, a kórházi (klinikai) lelkigondozással, illetve lelkigondozókkal foglalkozom.

 

3. A lelkigondozó eszközei, a lelkigondozás jellemzői

Milyen módszerekkel tud segíteni a lelkigondozó? Milyen eszközei vannak? Milyen szemlélettel kell közelednie a lelkigondozotthoz? [9] A következő szempontok a lelkigondozó nem specifikus eszköztárához tartoznak, ezeket tudja a spiritualitás szolgálatában is alkalmazni.

Emberközpontúság (kliens- vagy gondozottközpontúság): A lelkigondozó arra „indul el” a lelkigondozott életútján, amerre és amilyen tempóban a kliens akarja. Az ő érzéseit, véleményét fontosabbnak tartja, mint a sajátjait. Megérteni szeretné őt, és nem megváltoztatni. Elfogadja abban a helyzetében, amelyben van, esetleg eltérő világnézetével, értéksorrendjével együtt.

Nondirektivitás: A lelkigondozó nem akar kész recepteket, megoldásokat adni a lelkigondozottnak. Nem a saját, hanem lelkigondozottja megoldását keresi. Nem ítéli el őt, nem akarja megtéríteni, nem olvas rá nagy igazságokat. Elkerüli a moralizálást, a dogmatizálást, az általánosítást, tudja, mikor van helye a meghallgatásnak, és mikor a tanításnak.

Empátia: A lelkigondozó a lehető legjobban próbálja magát beleélni lelkigondozottja érzéseibe, helyzetébe. Visszajelzéseivel így tudja segíteni őt helyzetének és teendőinek megértésében.

Meghallgatás: Az egyik legfontosabb eszköz a lelkigondozó kezében. Nem egyszerűen csak hallgat, hanem aktív figyelemmel meghallgatja a másikat. Jelen van a számára, neki ajándékozza figyelmét, idejét, önmagát. „Csupa füllé” válik érte.[10]

Tapintat: Válsághelyzeteiben, például betegsége idején a megszokottnál is érzékenyebbé válhat az ember. De a lelkigondozó ettől függetlenül is a tapintat eszközével jelezheti lelkigondozottjának, hogy nem akarja őt kifaggatni, kikérdezni, annyit szeretne megismerni életéből, helyzeteiből, amennyit az meg akar neki mutatni.

Türelem: A tapintattal és az emberközpontúsággal kapcsolatos jellemző. A kísérés során a lelkigondozó a beszélgetés témáiban elfogadja azt a haladási sebességet, amelyet a lelkigondozott diktál számára. Nem sietteti, sőt engedi „megpihenni” is, ha a beszélgetés esetleg túl gyors elmélyülése során elfárad, vagy visszaretten egy-egy számára nehezebb téma előkerülésekor.

Felelősségteljesség: A lelkigondozó szakmai felkészültsége miatt felelősséget tud vállalni az általa irányított lelkigondozói kapcsolatért. Igyekszik elkerülni azt, hogy lelkigondozottja a kapcsolat következtében tovább sérüljön. Ugyanakkor a lelkigondozott életéért és döntéseiért nem vállalhat felelősséget.

Interdiszciplinaritás: A lelkigondozó, mivel az egész ember gyógyítására törekszik, kész és képes arra, hogy az ugyanezen célt elérni törekvő más szakemberekkel gyümölcsözően együttműködjön.

Ökumenizmus: Hitünk, hitéletünk, szertartásaink lehetnek más-más árnyalatúak, de a betegség, a szenvedés ugyanazokat a kérdéseket, érzéseket hívja elő belőlünk. Eltérő vallású lelkigondozóként és lelkigondozottként egymás mellett térdelünk, amikor a szenvedés mély titkával találkozunk. „A tantételek vitára csábítanak. A szenvedéstételek térdre kényszerítenek. Térdelve pedig nem illik vitatkozni, annál inkább együtt, egymásért, betegeinkért imádkozni. A lelkigondozás nem tantételekkel, hanem szenvedéstételekkel találkozik."[11]

 

4. Spiritualitás

4.1. Mindig jelenlévő háttér és horizont

„Az Isten van valamiként: / Minden Gondolatnak alján. / Mindig neki harangozunk”[12]

Ady Endre egyik istenkereső verséből való az idézet. Amit a költő megfogalmaz, azt a lelkigondozói beszélgetésben is megtapasztaljuk, és a lelkigondozás legfontosabb szintjének tartjuk.[13] Minden emberben jelen van a transzcendencia utáni vágy. Sosem az a kérdés, hogy van-e ez a spiritualitás, hanem hogy mihez kezdünk vele.[14]

A spiritualitás különösen fontos szerepet játszik a klinikai lelkigondozás egyik speciális területén, a hospice munkában, de nemcsak ott jelenik meg keretként, hídként és a szakemberek szellemiségében,[15] hiszen a transzcendens valóság keresése mindenkiben jelen lévő vágyakozás az élet végső kérdéseinek, problémáinak megértése és megoldása után.[16]

A spiritualitás erőtér vagy beszélgetési közeg is: ez az, ami a lelkigondozói beszélgetést a leginkább megkülönbözteti minden más segítő beszélgetéstől, a szociális munkásétól a pszichoterápiás folyamatig.

 

4.2. Spiritualitás és nondirektivitás

A lelkigondozás nemcsak lelkigondozott-központú, hanem istenközpontú is. Ez azonban csak a lelkigondozó számára jelent természetes kötelességeket: megéli istenkapcsolatát,[17] imádkozik, tagja egyházi közösségének, ápolja hitét.

Ugyanakkor a nondirektivitásnak a spiritualitás terén is meg kell nyilvánulnia: a lelkigondozó sohasem akarja rákényszeríteni hitét gondozottjára, sosem tárja elé azt kész megoldásként. Hite, spiritualitása a legtöbbször valóban csak háttérként és erőforrásként jelenik meg. Csak akkor esik szó vallásról, hitről, Istenről, ha a lelkigondozott erre a vidékre hívja kísérőjét.

A lelkigondozó mindig tiszteletben tartja, ha a másik hite nem tudatos, nem ápolt és nem élő,[18] de ha meghívást kap erre, akkor segít a lelkigondozottnak, hogy ez a kapcsolati szála is gyógyuljon, vagy ennek az erőforrásnak a segítségével is történjék értelemkeresése.

 

5. Az „Emmausz-modell” a lelkigondozásban

Isidor Baumgartner Pasztorálpszichológiájában nemcsak egy külön részt[19] szentel az Emmausz felé induló tanítványok története elemzésének és ennek kapcsán a gyógyító lelkigondozás bemutatásának, hanem egész művének keretelbeszélése is ez az evangéliumi jelenet.[20] A tanítványok Jeruzsálemből Jeruzsálembe (a közösségből vissza a közösségbe) jutnak Emmauszon keresztül. Eközben megélik válságukat, áthaladnak meg nem valósult elvárásaik romjain, Jézus meghallgatja őket, az Írás magyarázatával segít, hogy megértsék, mi történt velük, majd a közös ünnepléssel erőt ad nekik a visszatérésre.

A Baumgartner által megfogalmazott fokozatokhoz szeretném hozzákapcsolni[21] Margareth Dougherty szerzetes nővér elnevezéseit a lelkigondozói kapcsolat négy szintjéről.[22]

 

5.1. Jelenlét – közösség

„…egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk.” (Lk 24,15)

A kapcsolat első szakaszában a két ember közeledik egymáshoz. Bizalmi kapcsolat alakul ki köztük. A lelkigondozó vállalja a közösséget gondozottjával, kimutatja érdeklődését, hogy részt szeretne venni a másik életében, el szeretné kísérni őt. A lelkigondozott pedig megtapasztalja, hogy nincs egyedül, útitársra lelt, amikor talán a legjobban egyedül érezte magát. A bizalmi kapcsolat kialakulása és megerősödése teszi lehetővé, hogy a lelkigondozott ki merje mondani problémáit, érzéseit, és elindulhasson az a folyamat, amely lehetőséget teremt a gyógyulásra.

 

5.2. Meghallgatás – szolgálat

„Megszólította őket: Miről beszélgettetek itt az úton?” (Lk 24,17)

A lelkigondozói kapcsolat második szakaszában van lehetősége a gondozottnak, hogy elmondja mindazt, ami foglalkoztatja őt. Itt a meghallgatás aktív figyelmet jelent, emellett például az érzelmek visszatükrözésével segít a lelkigondozó, hogy még mélyebben és pontosabban megfogalmazódjék mindaz a teher, amelynek hordozására egyedül képtelen a másik, s mindaz a kérdés, amelyre egyedül nem találja a választ. Sokszor tapasztalható a lelkigondozás folyamán, hogy „pusztán” a meghallgatás is képes gyógyítani. A meghallgatott ember ennek során átéli, hogy van valaki, aki figyel rá, akit érdekel az, amit ő mond. Olyan dolgok is szóvá tehetők ilyenkor, amelyek családtagok, barátok körében esetleg nem.

 

5.3. Értelemkeresés – bizonyságtétel

„Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.” (Lk 24,27)

A feltárt saját erőforrások segítségével ebben a szakaszban következhet a továbblépési lehetőség körvonalazása. A lelkigondozott kísérője segítségével vissza tud nyúlni olyan gondolatokhoz, értékekhez, amelyek szerint korábban irányította az életét, és azok ismét iránymutatóvá válhatnak számára. Megválaszolhatja az alapkérdést: „Mi ennek az értelme az életemben?” Ezen a ponton lehet helye egy-egy szentírási képnek, történetnek vagy a lelkigondozó személyes hite megvallásának, abban az esetben, ha az előreviheti a másikat.

 

5.4. Imádság – liturgia

„…kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.” (Lk 24,30)

Dougherty nővér nemcsak arra figyelmeztet, hogy nem biztos, hogy valamennyi lelkigondozói beszélgetés sorban végighalad mind a négy fázison, hanem az is előfordulhat, hogy az egyes szakaszok közt ide-oda lépkednek a résztvevők.[23]

Az imádság vagy egy-egy vallásos szertartás, szimbólum nem feltétlenül része a segítő kapcsolatnak. Lehet, hogy ennek során Isten neve el sem hangzik, mégis „igazi” lelkigondozói beszélgetés zajlik.[24] Ugyanakkor lehetséges, hogy a kísérő és a kísért ember „Isten szerető hallgatásába” merül egy-egy konzultáció során.[25]

Ezekben az esetekben természetesen nemcsak vallásos, hanem „hétköznapi liturgiára” is sor kerülhet. Félbemaradt gyász esetén ez jelentheti a búcsú szavait vagy akár szemrehányás utólagos szavainak kimondását vagy a problémákat, kérdéseket jelképező kövecskék földíszítését egy-két virággal, így fejezve ki a megtalált válaszokat, az életkérdések meglelt értelmét.

 

(Faragó Artúr: „Palántának lenni jó!” A lelkigondozás napjainkban a Váci Egyházmegyében Tapasztalatok, ötletek és tervek Szakdolgozat, Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet, Budapest, 2008, 6-12)



[2] „Élettörténeti válságok”: lásd (többek közt): Baumgartner, I.: Pasztorálpszichológia. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány – HÍD Alapítvány, Budapest 2003, 151-183.

[4] Az élet alapvető kérdései például: „Miért akarja/miért engedte ezt az Isten?” „Érdemes-e (így) élni?” „Van-e értelme az (ilyen) életnek?” „Van-e örök élet?”

[5] Gyökössy E.: Magunkról magunknak. 10. kiad., Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest, é. n., 243.

[6] Piper, H.C.: Meghívás beszélgetésre. Témák a lelkigondozás területéről. Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen, 2003, 19.

[7] 36/2001. (X. 11.) OM rendelet 1. § (1) bek. Complex DVD Jogtár, 2007. május 31. és még in: Tomcsányi T.: Amikor gyönge, akkor erős. Tanulmányok a valláslélektan, a pasztorálpszichológia és a lelkigondozás köréből. Animula, Budapest, 2002, 186.

[9] Debrecenyi K. I.: A képzés leírása. Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete. www.kloe.info.hu/leiras.html Letöltés: 2008. 02. 05.; Dr. Egri László: Javaslat Kórházi Lelkigondozói Szolgálat létesítésére az Országos Traumatológiai Intézetben (Tájékoztató anyag.); Debrecenyi K. I., Nemes Ö., Szarka M.: Lelkigondozás – lelkivezetés. Szempontok a fogalmak tisztázásához. Embertárs, 2004/2, 152-153.

[11] Debrecenyi Károly István válasza, hogy a KLÖE-ben és a klinikai lelkigondozásban miért működik annyira természetesen az ökumené.

[14] Debrecenyi K. I. tanítása a KLÖE 120 órás tréningjén. 2005.

[15] Debrecenyi K. I.: A spiritualitás mint híd. Lelkiség a hospice-ban. Hospice beteggondozás füzetek 7. Magyar Hospice Egyesület, Budapest, 1999.

[16] Süle F.: Valláspatológia. A vallási és kórlélektani folyamatok keveredésének mélylélektani vizsgálata. GyuRó Art-Press, Szokolya, 1997, 15.

[17] Debrecenyi K. I., Nemes Ö., Szarka M.: Lelkigondozás – lelkivezetés. Szempontok a fogalmak tisztázásához. Embertárs, 2004/2, 153.

[18] Debrecenyi K. I. tanítása a KLÖE 120 órás tréningjén. 2005.

[19] Baumgartner, I.: Pasztorálpszichológia. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány – HÍD Alapítvány, Budapest, 2003, 102-149. (II. rész A gyógyító lelkigondozás – emmauszi út)

[20] Lk 24,13-35 Magyar Keresztény Portál – Biblia www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Lk&numch=24 Letöltés: 2007. 02. 09.

[21] Dr. Egri László lelkigondozásról szóló előadásai alapján

[22] Hivatkozik rá: Debrecenyi K. I., Nemes Ö., Szarka M.: Lelkigondozás – lelkivezetés. Szempontok a fogalmak tisztázásához. Embertárs, 2004/2, 152.

[23] Debrecenyi K. I., Nemes Ö., Szarka M.: Lelkigondozás – lelkivezetés. Szempontok a fogalmak tisztázásához. Embertárs, 2004/2, 152.

[25] Müller, W.: Csupa fül. Alapmagatartások a lelkipásztori és lelki konzultációban és kísérésben Embertárs, 2003/1, 26.


© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT