VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Kórházkápolnák

Kórházkápolnákról szóló anyagunkat folyamatosan szeretnénk bővíteni. Szívesen vesszük, ha valaki ehhez hozzá tud járulni. A balassagyarmati, ludányhalászi, pásztói, salgótarjáni, a szolnoki, megyei és a váci, irgalmasrendi kórházaknál van kápolna.

Balassagyarmat

Helyreállítják a balassagyarmati kórház kápolnáját

MTI - 1989. április 13., csütörtök

Megkezdték a balassagyarmati városi kórház kápolnájának helyreállítását. A helyi tanács hetvenmillió forintot szavazott meg erre a célra. Gondoskodtak arról is, hogy a betegeknek a munka befejeződéséig is módja legyen vallásuk gyakorlásra: addig az intézmény könyvtárában tartanak minden vasárnap római katolikus misét, illetve evangélikus és református istentiszteletet.

A balassagyarmati újtemplom kisharangja a kórházi kápolna harangja volt valamikor.

Pásztó

Dr. Varga Lajos
A KÓRHÁZ ÉS KÁPOLNÁJA

A kórház alapításának gondolata a plébános és a hívek részéről indult. a XIX. században először Goczigh Károly pásztói plébános levelezésében olvasunk erről, aki 1849-ben ezt írja az érseknek: „Léteznek még némelly részint egy itt idővel felállítandó ispotályra, részint a parochialis épületeknek jó karban tartására szánt alapítványok. {…} Amazokat a plébános kezelte ekkorig, csak hogy fájdalom! Bold. Fábry Mihály egész itt léte alatt (16 évig) ezek felett se naplót, se számadást nem vitt, sőt némelly kamatra kiadott pénzeiről még a kötelezvények sen találtatnak a plébánia levéltárában. Szándékom mikent a jelen zavaros idők valamennyire megcsendesednek, az idevaló városbirájával és a jegyzővel minthogy kezeik közt is vannak ide tartozó alapítványok, ez inézetet rendbe hozni.” Ezek szerint  a XIX. század első felében már erőteljes igény mutatkozott egy ispotály létesítése iránt. 1878-ban halt meg Jelenszky Mátyás templomgondnok, aki 1823-ban alapítványt tett egy létesítendő szegényház javára. A dolog érdekessége az, hogy Jelenszky Mátyás colonus jogállású volt, és alapítványához takszalista jobbágy is csatlakozott.

A kórház létrejöttében a végső lökést gróf Almásy Kálmán alapítványa jelentette. 1895. július 31-én a városi képviselőtestület úgy foglalt állást, hogy célszerűbb lenne az alapítványt egy, később kórházzá fejlesztendő menedékház javára fordítani. Ennek érdekében felkérték az alapítványt tevő gróf Almásy Kálmánt, valamint az alapítvány felett rendelkezni jogosult ifj. Almásy Kálmánt, hogy a kérdéses alap egy menedékházra fordítassék.[1]

Az előadó főjegyző 1899. szeptember 29-én a képviselőtestületnek bemutatta a néhai gróf Almásy Kálmán által Pásztó község szegényeinek segélyezésére tett 2400 forint alapítványról kiállított alapító oklevél tervezetét: Tekintettel arra, hogy a belügyminiszter szabályrendeletével a közsegélyezés módját illetőleg új irányelveket állapított meg, e miniszteri rendeletre alapozva a képviselő-testület egy községi szegényház és ezzel kapcsolatban egy kisebb kórház felállítását tervezi. Továbbá azon óhajának ad kifejezést, hogy a néhai gróf Almásy Kálmán által tett 2400 forint alapítványnak időközi jövedelme a községi szegényházba felvett egyének segélyezésére szolgáljon, amihez már az alapítványhoz hozzászólni jogosult ifj. Almásy Kálmán is elvileg hozzájárult. Mivel a szegényház és a kórház felállítása többoldalú megvitatást és hosszabb előkészületeket igényel, a képviselő-testület az ezúttal bemutatott alapító oklevél tárgyalásába nem bocsátkozik, hanem utasítja az elöljáróságot, hogy az alapító oklevél kiállítására a belügyminisztertől újabb egy évre terjedő halasztást kérjen.[2]

A nagyközség gondolkodását a közsegélyezés kérdése mozgatta, ezt jól illusztrálja az 1900. március 24-én tartott képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve. Ennek a megvalósítását úgy látták jónak, ha egy kisebb méretű kórház létesülne, melynek fenntartását az ifj. Almásy Kálmán gróf által letett 2400 forintos alapítvány kamata, valamint az állami egyenes adó után kivetendő 2%-os pótadóból befolyt jövedelem szolgálná. 1900-ban községi elöljáróság megkérte gróf Almásy Kálmánt, hogy a készített oklevél olyan értelemben módosítassék, hogy az összeget ne osszák ki a szegények között, hanem egy községi menház létesüljön.[3] Ifj. Almásy Kálmán gróf a fenti összeg jövedelmének kórház céljaira való felhasználásához kézséggel hozzájárult. Pásztó nagyközség képviselő-testülete a pótadót is egyhangúan megszavazta.[4] Az 1900-ban létesült szegény-és kórházi alap első törvényhatározati jóváhagyása 1902-ben kelt.[5] Korábban 1898-ban a szegényalapot a következőképpen használta fel a község: évenként a bíró, a plébános és a főjegyző által segélyezésre érdemesnek talált szegények között fejenként 10 forint került kiosztásra három részletben: Újévre, a húsvéti ünnepeket megelőzőleg és Mindenszentek ünnepére.[6]

A kórház alapításában érdekelt mindkét plébános, Hován József és Matuszka Mihály is, tagjai voltak a községi képviselő-testületnek. 1902. szeptember 28-án már időszerűnek látták a telekről való gondolkodást, melyet kisajátítással kívántak megoldani. Mivel az eladók, Endrész Mihály, Kecskés András, Horvát István, a telekért túl sokat akartak kérni, a községi elöljáróság a kisajátítás gyakorlatával élt.[7] Megjegyezendő, hogy nemcsak a katolikusok adakoztak szociális célokra, hanem városunk zsidó lakossága is. Keszler Ignác 2400 koronát tett alapítványul a kórház javára.[8] 1904. április 15-én az elnök azt javasolta, hogy a belügyminiszterhez intézzenek kérvényt a községben építendő kórház közkórházi státuszáért, továbbá, hogy az évi fenntarási költségnek az ápolási díjakból meg nem térülő részét egyszer s mindenkorra sz országos betegáploási alapból pótolják.[9]

A község azonban a községi kórház építését 1906-ban hozott határozata szerint semmi módón sem tudta vállalni, ezért az Almásy Kálmán gróf által gyűjtött, községi kezelésbe vett pénzt kiadta mindenféle kötelezettség nélkül, azzal a meghagyással, hogy nem községi, hanem alapítványi kórház létesüljön.[10] 1906-ban három szociális alapja is volt a községnek: kórházalap és szegényalap, sőt a munkássegély-alap is.[11] Szegényalapja és munkássegélye a plébániának is volt. 1906-ban gróf Almásy Kálmán özv. Druck Józsefnétől telket vásárolt a létesítendő kórház számára.[12] A kórház alap-és házi szabályát 1907-ben készítette a kórházi bizottság, melynek elnöke az alapító gróf Almásy Kálmán volt. A bizottság tagjai között ott találjuk a helyi plébánost is Matuszka Mihály személyében.[13] Dr. Zeman Dezső az első igazgató főorvos az egyházközségi képviselő-testületnek is tagja volt.

A kórházi káplona Szent Kereszt feltalálása tiszteletére állott. Ez valószínűleg az itt működött, Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek kultuszának felel meg.[14] Bizonyos írások 1907-ben alapítottnak mondják.[15] Ez azonban téves, mert az alapítvány 1906. október 1-jén kelt, 1907 az alapítvány jóváhagyásának ideje. Vass szerint már 1908. szeptember 28-án megnyílt.[16] A belügyminiszter az Almásy Kálmán gróf és Hadinger A. építész között megkötött szerződést 1907-ben engedélyezte.[17] Ez évben nyert kinevezést dr. Noszlopy Gyula pásztói körorvos, a budapesti Szent Margit Kórház volt orvosa az építendő pásztói kórház igazgatójává.[18] Az építkezések 1907 szeptemberében ,ár annyira előrehaladtak, hogy megkezdődhettek a belső munkálatok. Úgy gondolták, hogy a kórházat tavasszal adhatják át a közhasználatnak.[19] A Pásztói Hírlap 1909. szeptember 12-i számában a következő híradást olvassuk: „ A pásztói alapítványi Kórház megnyitása küszöbön áll. A kórházi bizottság, mely gróf Almásy Kálmán elnöklete alatt Zaleski Imre, Matuszka Mihály, Halama Bertalan, dr. Polereczky Endre és Kaluzsa Kálmán tagokból áll f. hó 28-án tart ülést, és ezen határoznak a kórház megnyitása felett. A kórház orvosa: dr. Zeman Dezső lesz.”[20] A Pásztói Hírlap 1909. október 3-i száma ezzel a híradással jelent meg: „Pásztó város történetében arany betűkkel vésendő 1909. év szeptember 28-a. E napon nyílt meg a alapítványi kórház, melyre a használhatási engedélyt Dr. Polereczky Endre tb. vármegyei főorvos, hatvani járási orvos előterjesztései alapján Zaleski Imre járási főszolgabíró megadta, s így emberbaráti céljainak átadatott a Margit-kórház, hogy szegénynek és gazdagnak egyaránt enyhítse, gyógyítsa testi fájdalmait.”[21] A Pásztói Alapítványi Margit Kórház, mint egyesület, 1907. november 15-én jött létre. A jóváhagyás azonban csak 1908. január 20-án történt meg. Az elnök gróf Almásy Kálmán volt.[22] Az alapító Almásy Kálmán már 1908. október 26-án kelt levelében kérte az egri érseket, hogy a kórházban kápolnát állíthasson fel, a gondozást végző nővérek, valamint a kórházban ápoltak számára. A kérést a plébános pártfogólag terjesztette fel az érseknek, kérvén az Oltáriszentség állandó őrzésének lehetőségét is. Mivel a kórház közadakozásból épült, ezért kérte, hogy a római Szentszéknek az engedélyért semmit, vagy csak minimális taxát kelljen fizetni. A plébános ugyancsak Egerből kérte az oltárkövet.[23]

A plébános a kórházi kápolna megnyitásának feltételei között a második kápláni hely betöltését vagy hitoktató ideküldését kérte. Az alapítványi misék elmondása miatt a kórházi misézést csak a második káplán tudta volna végezni.[24]

Az első rend, mely a kórházi ápolásnál számításba jött, a budapesti Szent Erzsébetről nevezett apácarend volt. A kérést Rajner Lajos püspök, általános érseki helynök terjesztette Samassa József bíboros elé. A kérelem mellett ott voltak azok a kikötések, melyeket teljesíteni kell a letelepedés esetén. Ezek a következők voltak: javadalom a nővérek eltartására, megfelelő hely a lakhatásra és a gyóntatók bősége, továbbá a közelben nem lehet férfi monostor.

Az érsek a letelepedéshez a Szentszék beleegyezésével meg is adta sz engedélyt, azzal a feltétellel, ha szerződést kötnek a kórház fenntartójával. Az engedélyt azonban a Sacra Congregatio de Religiosis csak akkor adta volna meg, ha a kórházban létesítendő zárda ugyanazon korlátozásokhoz lesz kötve, mint a budapesti zárda, amelytől teljesen függetlennek kell lennie, és külön novíciátussal is rendelkeznie kell.

A Pásztón való letelepedés gondolatát a nővérek szívesen fogadták, de ugyanazt a feltételt szabták, ami a Congregatio leiratában szerepelt. 1909-ben az ügy véglegesen lezárult, mert az alapító gróf Almásy Kálmán elvetette a nővérek letelepítését a következő indokok alapján: az épület a novíciitus elhelyezésére alkalmatlan, kibővítésére pedig nincs pénz. A noviciátus fenntartására a költségek sem voltak biztosítva, az adakozók adományaikkal, valamint a kormány az általa adott 60.000 korona költséggel nem kolostort, hanem kórházat akar létesíteni, a szerzet szigorú klauzúrája miatt a nővérek a pásztói körülményeket amúgy sem tudták volna vállalni.[25]

A Szent Erzsébetről nevezett apácák 1909-ben a letelepedés iránti kérelmüket megismételték. Ziegler Josefa főnöknő kijelentette: a rend a noviciátus építésének költségét is magára vállalja. Ugyanekkor azonban jelentkeztek a Szent Keresztről nevezett irgalmas ( Fellhauer Skolasztika) nővérek. A kérést M. Bernadette Roulin a morva-magyar tartományhelyettes főnöknője is pártfogolta. Feltételük pusztán annyi volt, hogy a kórház jövedelméből lássák el őket is, legyen egy külön klauzúrás rész számukra, valamint egy rendes és rendkívüli gyóntató.

Az első szerződés is a morva-magyar tartomány és gróf Almásy Kálmán között köttetett. Az első kivétel az volt, hogy a rendtartomány négy nővért küld Pásztóra, akik nemcsak ápolnak, hanem főznek is. A négyből azonban legalább egynek tökéletesen kell tudnia magyarul. A szerződés szerint Almásy Kálmánnak kellett volna kieszközölni a letelepedéshez szükséges egyházi  és világi hatóságtól az engedélyt. Ezt  azonban az egyházi hatóságot illetően nem tette meg. Az itt létesített zárda a chrini tartományház fióját képezte, a nővérek pedig áthelyezhetők voltak.

1909. szeptember 15-én történt a Szent Keresztről nevezett négy irgalmas nővér bevonulása a kórházba. Az egyházhatósági engedély megszerzésére a kórházi bizottág elnöke lett volna illetékes, de ezt a plébános kezdeményezte, így a letelepedési engedély beszerzése utólag történt meg. A kérelmet végül is maga a gróf írta alá. A kórházi bizottság az ellátáson felül évi 400 korona fizetést ígért fejenként, ezenkívül a beteg rendtag ápolását, valamint az elhalt rendtag méltó eltemetését.

A kórházi bizottság és a nővérek között megkötött szerződés hiányos volt, mert az érsek nem tudott meggyőződni arról, hogy a nővérek működésének feltételei bizotsítva vannak, ezért a szerződés csak egy évi próbaidőre köttetett.[26]

A nővérek gyóntatására azonban ideiglenes felhatalmazást adott. Rendes gyóntató a plébános, a rendkvüli gyóntató pedig Pigay István tari plébános lett volna.[27]

A gróf  által fölterjesztett letelepedési engedélyből tudjuk, hogy a nővérek végül Zsámbékról érkeztek. A pásztói ház a zsámbéki anyaház filiáléjaként létezett. A kórház 1909. szeptember 28-án nyílt meg. Ekkor a kápolnát már berendezték, és szerelvénye is megvolt. Oltáriszentséget azonban ekkor még nem őriztek benne, a nővérek misére a templomba jártak.[28] A kórházi kápolnában 1912-től helyeztek el Oltáriszentséget a Sacra Congregatio de Religiosis rendelete alapján.[29] Ennek feltétele a heti misézés volt, melyet kezdetben hétköznap, később pedig vasárnap végeztek.[30]

A kórházat 1928-ban, majd 1939-ben bővítették, ez  utóbbi során a kápolna is átalakításra került. Decemberben a munkálatok még nem fejeződtek be, ezért a plébános főpásztori engedéllyel a szentmisét a kápolnának szánt helyiségben szabályszerűen fölállított oltárnál mondta el Karácsony napján.[31] 1940-ben készült el a kórház kibővítése, az új kórházi kápolna megáldását a helyi plébános végezte. Ekkor keresztutat is állítottak, melyet a salgótarjáni ferences rendházból P. Sebestyén Szaniszló áldott meg. A kápolna berendezése 1950 után a templomba került.

Miután 1946-ban a kórházban 4 alkalmazottat B-listára helyeztek, felmerült a nővérek visszaküldésének gondolata. Mivel kétséges volt a kórház ügyének kielégítő megoldása, és a pártérdekek érvényesülése került előtérbe, a plébános javasolni kívánta a nővérek főnöknőjénél a nővérek visszavonását. Ekkor a kórház szegénységéről és a betegek hiányos ellátásáról is panaszkodtak.[32] A háborúban a kórházat teljesen kifosztották, ezért ruhaneműre, lepedőre és matracokra is szükség lett volna. Az egyházközség oly módon próbált segíteni a kórház nehéz helyzetén, hogy az egri érsek közbenjárásával többször kértek segélyt az Actio Catholica Szociális és Karitatív Szakosztályától, valamint az UNRA ( United Nations Relief and Rehabilitation Administration) Magyarországi képviseletétől.

Az Actio Catholicától nem érkezett segítség, végül a pásztói kórházban tevékenykedő nővérek anyagi helyzete az Országos Társadalombiztosítási Igazgatóság létrejöttével kielégítően megoldódott. Ezért a plébános a nővérek ott maradása mellett szállt síkra. Ezt lelkipásztori szempontból is nagyon fontosnak tartotta, mert a szentkúti kegyhely után a pásztói kórház volt a legfontosabb lelkipásztori segítség a mátraverebélyi bányászok pasztorációjában.[33] Az egri érsek segítségért fordult a Vöröskereszthez is, ahol ismerőse volt báró Apor Gizella, a Vöröskereszt főnöknője.[34] Az akkor kialakult helyzetre való tekintettel egyébként a plébános úgy látta jónak, hogy a segélyt ne közvetlen a kórház kapja meg, hanem vagy a plébánia, vagy a nővérek. A nővérek végleges eltávozása 1950-ben történt, mert a kommunista állam megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Az éjszaka közepén 10-15 percet kaptak az öltözködésre.[35]

A kórházi kápolna újraalapítása 2001-ben történt meg, melyben Sisák Imre O.E.S.S.H. (a Jeruzsálemi Szentsír Lovagrend tagja), polgármesternek és Varga Lajos plébánosnak volt szerepe. A kápolna megáldására október 14-én került sor, melyet dr. Varga Lajos helybéli plébános végzett, berendezését Mészáros András és felesége Hummel Gizella iparművésznő tervezte.

 

in: Varga Lajos: A pásztói plébánia története, Jel Könyvkiadó, h.n., é.n., 49-60.



[1] Nógrád Megyei Levéltár V, 702. 5. Pásztó mezőváros képviselő-testületi jegyzőkönyve 1894-1895, 1895. július 31., n. 59.

[2] NML V, 702. 7. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 58.

[3] NML V, 702. 7. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 109.

[4] NML V, 702. 7. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 11-12.

[5] NML V, 702. 7. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 162.

[6] NML V, 702. 6. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 272-273.

[7] NML V, 702. 7. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1899-1905, 152, 158.

[8] Pásztó és Vidéke 1 (1902) 5,2.

[9] NML V, 702. 8. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1905-1911, 62.

[10] NML V, 702. 8. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1905-1911, 111.

[11] NML V, 702. 8. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1905-1911, 187-188,270.

[12] NML V, 702. 8. Pásztó nk. képviselő-testületi jegyzőkönyve, 1905-1911, 119, 127, 133, 136.

[13] Heves Megyei Levéltár  IV, 414. 9. d., n. 81.

[14] A nővérek történetét lásd IFJ. RABÁR FERENC, A Szent Keresztről nevezett Irgalmas Nővérek, Vigilia 67 (2002) 343-348.

[15] Pásztó PL 18. cs., 156/1947.

[16] Vass, 89.

[17] Pásztói Hírlap, 1907. március 3., 5.

[18] Pásztói Hírlap, 1907. március 17., 4.

[19] Pásztói Hírlap, 1907. szeptember 14., 38., 2.

[20] Pásztói Hírlap, 1909. szeptember 19., 3.

[21] Pásztói Hírlap, 1909. október 3., 3.

[22] FÖLDI, I, 92. Hivatkozik: HML IV, 414. 12. köt. 115. 9. d.

[23] Egri Főegyházmegyei Levéltár Pásztó 7491/1908.

[24] EFL Pásztó 7491/1908; 618/1909.

[25] EFL Pásztó 618/1909; 2097/1909; 3122/1909; 3394/1909.

[26] EFL Pásztó 5068/1909.

[27] EFL Pásztó 5661/1909.

[28] EFL Pásztó 1381/1910.

[29] EFL Pásztó 1346/1930.

[30] EFL Pásztó 1175/1921.

[31] Pásztó története, 99; EFL Pásztó 7447/1939.

[32] EFL Pásztó 2505/1946.

[33] EFL Pásztó 3603/1946.

[34] EFL Pásztó 7/1947.

[35] GALCSIK, 178.

 

Salgótarján

Ocsovainé Zsélyi Rita
A Szent Lázár kápolna, mint gyógyulás helye, és a lelkigondozói szolgálat

Kápolnánkat a Szent Lázár Lovagrend tartja fenn, Sipos Ákosné vezetésével, aki kezdetektől szívügyének tekintette a kápolna létrejöttét és mindmáig gondoskodó szeretettel és kifinomult ízlésével gondozza és díszíti is, azt a sokaknak testi és lelki gyógyulására kialakított szent helyet. Édesanyja, Dr. Margitay Lórándné, nagybátyja, Dr. Kézdi Vásárhelyi Béla és gróf Bolza Astrid 1991-ben Dél-Afrikából látogattak haza azzal a céllal, hogy Magyarországon is szeretnék újra létrehozni a Szent Lázár Lovagrendet. Akkor a világon már több országban is működött a lovagrend, melyet szintén ők hoztak létre. Mint ispotályos lovagrend, először az akkori kórház vezetését keresték fel, hogy támogassa e nemes és szép célt. A kórház akkor főigazgatója, Dr. Reichard Jenő nagyon készséges volt és mindenben támogatta azt a kérést, hogy szeretnének a kórház területét kialakítani egy kápolnát, amely segítség lehet a betegek teljes gyógyulásában, hiszen nem csak a testet, hanem a lelket is gyógyítani kell. Néhány hét alatt a létszám már gyarapodott, és sok jó ember tenni akarása eredményeként, az országban az elsők között, 1991. szeptember 1-én, a lovagrend megalakulásával egy időben, felszentelésre is került a kis „lelki szigetként” ma is sokak gyógyulásában, lelki megnyugvásában segítséget adó Szent Lázár Kápolna.[1]

Kórházunk „Gy” épületében, a földszinten található a kápolnánk, melyet ökumenikusan használunk, és „imaház” néven ismernek. A folyosókról és udvarról egyaránt jól megközelíthető, akár tolókocsival is. Esztétikusan, ugyanakkor mindig szem előtt tartva az egyházi előírásokat 2011-ben alakították ki kápolnánk mostani formáját. Imaházunk nagyon sok betegnek, hozzátartozónak, orvosnak jelent gyógyulási helyet hétről-hétre a mindennapokban. 2004 kora tavaszán a Váci Egyházmegye vezetője, Dr. Beer Miklós püspök elhatározta, hogy a szakpasztorációs irányok közül a betegpasztorációt, amelyet ő is a legfontosabbnak tartott, megpróbálja mihamarabb előmozdítani. Így 2004. június 28-án lépett életbe hivatalosan a váci egyházmegye kórházpasztorációs terve, amelyet Dr. Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész dolgozott ki. A kórházpasztorációs terv első fejezete kimondja, hogy az orvostól a lelkészen, a lelkigondozón át a hozzátartozókig mindannyiunk kötelessége a betegek segítése. A betegség szükséghelyzetében a teljes embert, az egész embert, az ember „egész”-ségét kell szolgálnunk. A János evangéliumában szereplő Beteszda fürdői gyógyítást említve, azt a célt fogalmazza meg a kórházpasztorációs terv, hogy mindenkinek legyen embere, mindenkihez közel vigyük a gyógyító Jézust. A terv harmadik fejezet mindazt felsorolja, amit az egyház vállalni tud: megteremteni a kórházi lelkigondozás lehetőségét, minden beteg és hozzátartozó, dolgozó számára. Lehetővé teszi a szentmisék, imaalkalmak tartását, az illetékes lelkipásztorok elérését. A különféle alkalmi segítség (betegek mobilizálása, ünnepi műsorok megtartása, értelmes időtöltés biztosítása) is elérhetővé válik a betegek számára. A fent említett feladatokhoz szükséges munkatársak kiképzéséről, a szolgálatba való betagolódásukról szól a terv következő része. Kórházlelkészi szolgálatunk munkatársai több szűrésen keresztül kerültek kiválasztásra, majd képzésekre került sor. A szolgálatunk hatáskörébe bevont összes kórházzal aláírásra került egy megállapodás a lelkigondozó foglalkoztatására, munkavégzésének körülményeire és módjára vonatkozóan. Így szolgálatomat 2005. június 1-én én is megkezdhettem. Első beszélgetésre alkalmas helyem a kórházkápolnánk sekrestyéje volt, igyekeztem otthonossá és meghitté kialakítani, több visszajelzés szerint ez sikerült is.

A sekrestyét úgy alakítottuk, ki, hogy gyóntatásra, lelki beszélgetésre is alkalmas legyen, de lehetőség van a gyóntatószékben való szentgyónásra is – kérés esetén. Bárki betérhet kápolnánkba, akár csak egy rövid fohászra is. Biztosított a meghitt és személyes találkozás az Úrral. Minden szerdán 3 órakor van katolikus szentmisénk, minden hónap második vasárnapján pedig evangélikus istentisztelet. A szentmisék rendje és az evangélikus istentiszteletek időpontja plakátokon is meghirdetésre kerül, szinte a kórház minden osztályán. A szentmiséket, mindig előzetes beosztásnak megfelelően, melyet a kórházlelkész, Dr. Faragó Artúr atya készít el, maga és a városban és környékén szolgáló atyák mutatják be. Szerdai napokon a kápolna őrzését az önkéntes munkatársak segítségével végezzük. Lassan történelmi léptékben is érzékelhető lesz szolgálatunk. Egyházmegyénk kórházlelkészi szolgálata 2004-ben alakult meg. Az egyházmegye területén található 12 kórházban jelenleg 15 lelkigondozó dolgozik. Az ő fizetésüket a váci püspökség adja. Az egészségügynek, a betegnek szükség van jelenlétükre, de ehhez nem a szűkös egészségügyi kertből vesszük el a pénzt, ezzel azt is szeretnénk jelezni, hogy az egyház milyen fontos feladatnak tekinti a betegekkel való foglalkozást. A kórházlelkészi szolgálat munkatársainak legfőbb feladata, hogy ott legyenek személyesen a szenvedők mellett. Felekezeti, világnézeti megkülönböztetést elkerülve segítenek, hogy adott élethelyzetben a beteg megtalálja a továbblépést segítő erőforrást. Megrendítő és megtisztelő, ahogyan egy-egy ránk is bízott ember megosztja velünk azokat a gondolatait, melyeket talán nem tud megfogalmazni szerettei számára sem. A betegek maguk is kérhetik a kórházakban, hogy felkeressék őket a lelkigondozók, de a hozzátartozók is kezdeményezhetik a találkozást. Gyakran jelzik az egészségügyi személyzet tagjai is, ha látják, hogy a rájuk bízott beteg szomorú vagy magányos. Segítőként állhatunk akkor is másik mellett, ha annak fontos döntést kell hoznia. 2007 óta vannak jelen a szolgálat életében az önkéntes beteglátogatók. Az egész egyházmegyében 85-en látogatják a betegeket, saját idejükből néhány órát erre szánva anélkül, hogy ezért ellenszolgáltatást kapnának. Ők egy-egy osztályon beszélgetnek azokkal, akiket senki sem látogat, meghallgatják az időseket, amikor azok szívesen mesélnek életükről. Az önkéntes segítők szolgálatát a kórházban szolgáló lelkigondozó irányítja és szolgálatukért is ő tartozik felelősséggel.[2] Hoznak virágokat a kápolnánkba betegek és hozzátartozók is, a Szűzanya szoborhoz tesszük azokat. Igyekeztünk úgy kialakítani kápolnánk belterét, hogy az megfeleljen az egyházi előírásoknak is, ugyanakkor a betegek igényeit is szem előtt tartjuk minden esetben. Hétről-hétre megtelik hívővel, kereső és beteg emberekkel, akik gyógyulást, reménységet keresnek és találnak itt, s ebben szolgálatunk igyekszik segíteni és mellettük állni. Szentmisék előtt rózsafűzért, keresztutat végzünk, ezen imádságokba betegeink is bekapcsolódhatnak. A szentmiséken az imaszándékokat mindig a jelenlévők, osztályokon fekvők, orvosok, gyógyítók szándékára ajánljuk fel. Kórházunkban a szentségi ellátás biztosított és folyamatos, misenapokon lehetőség szerint végigjárva az osztályokat is, egyéb napokon pedig egy-egy beteghez is felmegyünk, a beteg vagy hozzátartozója kérésére. A kápolna számomra ki- és bemosakodás helye is egyben, szükségem van erre a szent helyre, hogy beszélgetések előtt és után is erőt, bátorítást merítsek, reflektáljak a napomra, számomra elengedhetetlen, hogy ne ott kezdjem meg a napi szolgálatomat. Súlyponti kórház vagyunk, így szinte hetente cserélődnek a betegek 1-2 osztálytól eltekintve. Fontos, hogy hozzájuk eljussunk. Ezért alakítottam ki azt a gyakorlatot, hogy már kedden délután elkezdem a szerdai misére a hívogatást, amiben személyesen is meg tudom a betegeket szólítani osztályról-osztályra, szobáról-szobára járva. Volt hét, amikor 115 szobában fordultam meg és előfordult olyan is, hogy még szerda délre sem tudtam befejezni a hívogatást. Két beteglátogató önkéntes segít a hívogatásban. Van beteg, aki le tud jönni a kápolnába a szentmisére, van, aki az osztályon kéri a szentségi ellátást. Hetente változó a miséken a létszám, attól is függően, hogy honnan, melyik tájegységről van benn a beteg, faluról vagy a városból került-e ide? A heti jelentésemben a létszámra is utalást teszek, előfordult már szerdánkét, hogy 16-20 fő volt jelen, ugyanakkor nemrégiben is több mint 50-en vettek részt a kórházi szentmisén. A falvakból bekerült betegek közül nagyobb számban vesznek részt a szentmiséken, fontos számukra közösségben ünneplés. Kápolnánk fűtött, így kórházi ruhában is megoldható a jelenlét, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a faluról bejövők fontosnak tartják a felöltözést, tehát az „ünnepi ruha” felöltését a szentmisére. Még kendőt is kötnek, a liturgikus idő szerint is figyelve magukra, nagyböjtben például mindig feketét vagy sötétet. A népviseletüket felöltők körében többször előfordult, hogy a misére már délben kezdett öltözni a néni, hogy mindent magára tudjon ölteni, amit otthon a szentmisékre menetkor felvesz.



[1] Sipos Ákosné 20 éves jubileumi beszéde a Szent Lázár Kápolna történetéről, Salgótarján, 2011. október 14-én

[2] Dr. Faragó Artúr kórházlelkész cikke a Nógrád Megyei Hírlapban, 2012. máj. 22.

in: Ocsovainé Zsélyi Rita: A szenvedés, a betegség, mint „életállapot”, Szakdolgozat, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, 2013, 7-10.

 

Szolnok

Barotai Imre (1931-2014)
Mindig az az egy ember a legfontosabb számomra, akivel éppen törődök

Évtizedeken át a hivatalos állásfoglalás volt, hogy a vallás elhal a társadalomban, és meghirdették a materialista-ateizmust, államvallásnak deklarálva. Ennek nyomán az egyházak tevékenységét korlátok közé szorítva, hivatalos és titkos utasításokkal visszaszorították annyira, hogy szinte megszűnt létezni. Legalábbis ez volt a látszat.

De mint tavasszal, amikor még rügyek sincsenek a fákon fakadóban, az avar alatt már az élet vitalitása feltűnő, ha egy kicsit a felszínt kitakarjuk. Erre a tavaszra várt a társadalom, de az egyház különösen.

A küldetés, amit Alapítójától, Jézus Krisztustól kapott az egyház, ez minden ember felé szól. „Menjetek az egész világra, és hirdessétek az örömhírt: Isten minden embert szeret, mint az atya a gyermekét.” Akkor is szeret, amikor elfordulunk Tőle, akkor is ránk tekint, amikor megtagadjuk Őt. Erre a szeretetre éhezett ki az ember, az az ember, aki ma különösen érzi elhagyatottságát, magányát. Különösen a szenvedés és a betegség kínzó fájdalmában. A halál közeledésében pedig a létbizonytalanság a legmélyebb válságba sodorja.

Az emberi lélek anyagba öltözötten is rádöbben arra, hogy a Teremtőnek köszönheti létét, így az önmegvalósítás Istennel együttműködve lehetséges. A Teremtő Istenmunkatársának jelölte ki az embert, hogy tevékenységével alakítsa, formálja a világegyetemet, közvetlen környezetét, így szellemi tevékenységével uralma alá vegye az anyagvilágot. Az ember lelki világa, értelem és akarat kell, hogy harmóniába kerüljön érzelmi világával. Így lesz teljes értékű ember.

A vallásos ember azt is tudja, hogy az emberi történelem kezdetén értelmével és akaratával szembefordult Isten terveivel, különösen azzal, hogy Istennel együttműködve a tökéletesedés felé vigye a teremtett univerzumot. A szembefordulás következménye a betegség, a szenvedés és a halál, mindaz, amit az ember sorscsapásnak nevez. Értelme elhomályosult, és akarata rosszra hajló lett. Szerencsétlenség, részvétlenség, gonoszság és az erkölcsi élet pozitív irányultsága szinte összeomlott.

Isten szeretete ezután sem szűnt meg, mert belépett történelmünkbe, anyagba öltözötten emberré lett az Isten Fia, Jézus, a mi Megváltónk. Élete, tanítása, halála és feltámadása megváltást hozott az emberiség számára. De közreműködésünk nélkül ezt sem akarja megvalósítani.

Hogyan? Dr. Krasznai Géza igazgató főorvos úr, dr. Bényei Magdolna igazgató-helyettes főorvos asszony kezdeményezésére és az akkori gazdasági igazgató, Haraszti Kálmán és munkatársainak közreműködésével a volt ravatalozó épületet berendezéssel kápolnaként használatra átadta az egyháznak a kórház. Mindez már az elmúlt év májusában megtörtént. Ezzel a nagylelkű kezdeményezéssel lehetőséget teremtettek a betegek intézményes lelki gondozására. Így 1989. június harmadik vasárnapjától kezdve, minden hónap harmadik vasárnapján délután 16 órakor szentmise van a kápolnában, ahol beszélgetésre, szentgyónás elvégzésére, és a szentségek kiszolgáltatására alkalom van. De minden héten kedden és csütörtökön a pap ott várja a beteg testvéreit. Protestáns istentiszteletet pedig minden hónap első vasárnapján szintén 16 órakor tartanak.

Mint utóbb kiderült, a kápolna rossz idő esetén, és különösen téli időben nem alkalmas arra, hogy a hétköznapi lelki gondozásra a betegek eljöjjenek. Ezért már a múlt év őszétől a betegszobákban keressük fel a betegeket egy-két világi munkatárs kíséretében, hogy elvigyük a megváltást betegeink számára.

Az ápoló személyzet, a nővérek, igazi együttérzéssel, segítő szeretettel támogatják az odaérkező papot, hogy nyugodt körülmények között megadhassunk mindent, amire a beteg testvéreinknek szükségük van.

A cikk első részében azért adtam gondolatokat, mert az elmúlt évtizedekben az iskolában felnövekvő fiatal nemzedék egyáltalán nem juthatott a fentiek ismeretéhez. Enélkül pedig ez a fajta lelki gondozást nem érthetik meg. Valamikor még apácák voltak a kórházakban, és az ő hitük, és Isten iránti szeretetük által a betegekben testvérüket látták, hiszen ismerték Jézus szavát: „Amit egynek az emberek közül tesztek, azt Nekem teszitek.”

Ebben a pluralista világba, amiben az egyház ma dolgozik, csak kevesen vannak, akik az embert a maga transzcendens valóságában látják. Mégis, akik a betegek körül végzik áldozatos szolgálatukat, transzcendens értéket hordoznak magukban, még ha nem is gondoltak erre. Hiszen az önzetlen, türelmes és gyengéd szeretetben – hitem szerint – Jézus maga hajol a beteg fölé. Csak szeretném, ha ezt az egyet elfogadnák tőlem: „MINDIG AZ AZ EGY EMBER A LEGFONTOSABB SZÁMOMRA, AKIVEL ÉPPEN TÖRŐDÖK.”

Az orvos és az ápoló tulajdonképpen együtt kell, hogy működjék a pappal, és ők hárman Jézussal, a Megváltóval. A megváltás nagy művében tevékenykednek. Az ember nem csak biológiai lény. A lélek és a test kölcsönhatásban vannak egymással. A test betegségét a lélek is hordozza, és a lelkiélet hatásai tapasztalhatóak anyagi létünkben.

A beteget Jézus látogatja meg, találkozik a beteggel, és ezután a beteg tudja, van Valakije, aki mindent megoszt vele, a szenvedés éjszakáját is, de a feltámadás éjszakáját is.

in: Dr. Nemes András (szerk.), Egy ember fontosabb, mint az egész világ, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet története, a kórház kiadása, Szolnok, 2011, 238-239

 

Gacsári Kiss Sándor
A szervezett betegápolás és kórházügy gyökerei Szolnokon

A betegek gyógyításának bibliai alapja Jézus követése. Az evangelisták feljegyezték Jézus szeretetét a betegek iránt és számos beteg csodálatos meggyógyítását, amelyekkel Jézus jót tett az emberekkel és egyben bizonyította saját istenségét. A keresztény élet Jézus Krisztus követése, ezért Egyháza tagjainak, papoknak, híveknek, ebben is követniük kell Jézust.

Ennek a tanulmánynak tárgya egyháztörténet, ezért a Biblia számos idézésével itt nem részletezhetjük Jézus és a betegek viszonyának ismertetését. Ennek lényegét az előbbi sorokban rögzítettük. A betegek gyógyításáért és gondozásáért Jézus mennyei jutalmat ígért: „Vegyétek birtokotokba a világ kezdetétől nektek készített országot: -mert… Beteg voltam és meglátogattatok…” hallgatói kijelentették, hogy soha nem látták Jézust betegként. Erre Jézus ezt válaszolta: „Bizony mondom nektek: Amit a legkisebb testvéreim közül egyel is tettetek, velem tettétek:” (Mt. 25, 34-40.) Jézus ezen a téren a mindennapok apró jócselekedeteiért is nagy jutalmat, örök életet ígér. Ha valaki egy pohár friss vizet ad is inni egynek a legkisebbek közül, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek: nem marad el jutalma.” (Mt 10, 42) A Jézus által tanított felebaráti szeretet minden emberre kiterjed: barátra és idegenre, faji, nemzeti különbségtétel nélkül, függetlenül a vagyoni és társadalmi osztályhelyzettől. A betegen azonnal segíteni kell, amit Jézus az irgalmas szamaritánus esetével tanított. (Lk. 10, 25-37)

Szolnokon a szervezett betegápolás gyökereinek régi nyoma a Római Szentlélek Társulattal kapcsolatos. Zápolya János király Szolnokot 1526-1540 között Werbőczy István nádornak ajándékozta. Werbőczy István tudós, jogász és buzgó katolikus ember volt. Németországi útján megismerte Luther híveit és élesen szembefordult a protestantizmussal. Mint II. Lajos király követe Rómában járt és ott feleségével ( és valószínűen felnőtt) hat fiával beiratkozott a Szentlélek Társulatba. A Szentlélek Társulat tagjai vallási buzgóságból kötelezték magukat arra, hogy pénzzel segítik a betegápolást. Ebből következtethető, hogy ezt Werbőczy megtette szolnokon. A török megszállás idején a Szolnokra látogató szerzetesek gyógyfüveket, gyógyító tapasztalatokat hoztak. A hívek közül a Kordás Társulat és a Szent Antal társulat tagjai nyújtottak segítséget vagy legalább adtak buzdítást a betegápoláshoz.

Szolnok egészségügyének és a kórházügynek történetében fényesen ragyog Némethy Ignác nagyváradi kanonok neve, mert ő kórházat alapított Szolnokon. Némethy Ignác 1823. március 17-én meghalt. Végrendeletének végrehajtója Vurum József nagyváradi kanonok ( később ugyanottani püspök) 1823. május 12-én eljárt a végrendelet végrehajtásával, amely szerint Némethy Ignác Szolnokon létesítendő kórházba 10.000 R.forintot hagyományozott. Némethy Ignác világosan kifejezte, hogy Szolnok kamarai városnak ajándékozza el a pénzt „ Oppidum Camerale Szolnok” –tehát a tiszaparti Szolnokról van szó. Világosan kifejezi, hogy kórház létesítése a célja Szolnokon: „pro Xenodochio Szolnokienski, aut eo non existente, pro instituto Pauperum Szolnokiensium fecerit.” Tehát a hagyományozott pénzt szolnoki kórházért adja, ha azonban annak létesítésére nem lehetséges, akkor szolnoki szegények intézetéért rendeli. A továbbiakból ismert, hogy Némethy Ignác kanonok hagyatékából Szolnokon kórház létesítése történt orvosi szobával, szükséges helyiségekkel 24 beteg számára ággyal. Ami a kórházalapításból megmaradt pénzösszeg a Némethy hagyatékból, azt gyümölcsöztették és kamatait a kórház működtetésére fordították. Ebből a kórházból fejlesztették 1896-ban Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye közkórházat. Ennek jelenlegi neve: Hetényi Géza Megyei Kórház.

A kórházban 1920-tól 1950-ig az Isteni Megváltó Leányai szerzetesrend tagjai végezték az asszisztensi és ápolónői munkát. Némethy Ignác az egri egyházmegye papja volt. Onnan került Váradra 1803-ban. Valószínűen Miklóssy Ferenc aki egri kanonokból lett 1803-ban váradi püspök, vitte magával Nagyváradra Némethyt. Nagyváradon a káptalan tiszteletbeli kanonokja, egyben Miklóssy püspök oldalkanonokja, tehát közvetlen munkatársa és szentszéki ülnök lett, majd aktuális kanonokként főesperes és ebbe a stallumba 1820. október 14-én iktatta be Gróf Haller Ferenc éneklőkanonok.

Némethy Ignác pályafutása arra céloz, hogy rokonlélek lehetett Miklóssy püspökkel, aki egri kanonokként a papnevelde rektora volt és püspökként a „Pater Dioecesis” címet kapta templomépítő tevékenysége miatt. Némethy kegyes és jámbor lelkületét mutatja végrendelete, amelyben 10.000 forintot hagyományozott Szolnokon létesítendő kórházba, 20.000 forintot hagyományozott az orsolyita apácáknak Váradon gyermekek iskoláztatására és 103.000 forintot hagyományozott árva fiúgyermekek nevelésére. Mindezek a pénzösszegek stabil alapot jelentettek a betegek, a diákok és árvák javára.

Némethy Ignác egész emberként odaadóan követte Jézus tanítását: Mindent Menyországért! „ Hasonlít a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres. Amikor egy nagyon értékes igazgyöngyöt talál, eladja minden vagyonát, amije csak van, és megveszi azt.” (Mt. 13. 45-46.)

A plébánia területén van a Megyei Kórház.

A kórházból 1920-tól 1950-ig az Isteni Megváltó Leányai apácák működtek kórházi bentlakással és asszisztensként. műtősként, ápolónőként dolgoztak. A kórház területén kápolna van, ami jelenleg is működik. A kórháznak saját intézeti papja volt 1920-tól 1950-ig.

Kórházi lelkészek névsora:

Bacsich Metód 1920-1929, Vörös László 1929-1933, Hajós Rezső 1933-1938, Kolbe Jenő 1938-1944 (aki nevét 1940-ben Kolbaira magyarosította és hír szerint rokona volt Szent Maximilián Kolbe lengyel vértanúpapnak), Kállói István 1945-1947, Soltész Elemér 1947-1950. A kórházi lelkészi állás a Szentlélek Plébániához kapcsolódott, 1950 óta nincs ilyen állás, ezért a betegek kórházi szolgálata plébániai feladatot képez.

in: Gacsári Kiss Sándor: A római katolikus egyház története Szolnokon, Szolnok-Vár R.k. Egyházközség, h.n., é.n., sz.n.

 

Ágostné Cséri Gabriella
Emlékeim Szolnokról

10 évig szolgáltam kántor-hitoktatóként a Szolnoki Szentháromság Templomban.
Erre az időszakra esett a Szolnoki Hetényi kórház kápolnájának egyházi célra visszaadása.

Szolgálatom ideje alatt Barotai Imre kanonok volt a Belvárosi plébánia plébánosa.

A plébánia kedves és buzgó híve volt özvegy dr. Durst Jánosné Dr. Gyurkicza Blanka főorvos asszony, aki idős kora ellenére nagyon sokat segített az egyházközség életében. Orvos férjével ők voltak a szolnoki Hetényi Kórház alapítói.  Blanka néni már özvegy volt, amikor a rendszerváltozás után azonnal intézkedett és a kórház területén lévő kápolna egyházi kézbe való visszaadását kérte. (A kápolnát boncteremnek, majd varrodának, raktárnak is használták.) A visszakapott kórházi kápolnában már 1989-től kezdve tartottunk szentmiséket heti rendszerességgel.

1989 augusztusában helyezték a Szolnoki Belvárosi-templomba Barotai Imre plébános mellé Bagi Ferenc atyát. Ferenc atya kérte a segítséget, hogy a kórházi látogatásai alatt menjünk be a kórházba és a betegeket írjuk fel, ki szeretne gyónni, áldozni, illetve felvenni a betegek kenetét. Így kerültem én is önkéntes segítőnek a kórházba, még pár hasonlóan ambiciózus asszonnyal. Heti rendszerességgel jártuk a kórházat és a szentmiséken, mint kántor is segítettem a betegek lelki ellátásában.

1990-ben Bagi Ferenc atyát elhelyezte a püspök úr Lakitelekre plébánosnak. Helyette Kárpáti Sándor atya jött Szolnokra a temetői templom plébániájára kormányzónak. Ezután ő jött a kórházi betegekhez.

Én 1991-ben Orosházára mentem kántor-hitoktatónak. Kárpáti Sándor atya is elment Alsónémedibe plébánosnak.

Tudomásom szerint a következő évben, 1992-ben Muszély Viktor atya jött Szolnokra, segítségnek. Ő járt be a kórházba, a kápolnában is misézett. Segítségére volt a kórházba szállításban Szeghy Gergely, aki sofőrként hozta-vitte az idős atyát. A MÁV kórházba is járt misézni.

1992-ben, a kórházban, a nővérszállón egy szobát biztosítottak Muszély Viktor atyának, így nem kellett közlekednie, innen jobban el tudta látni a Hetényi Kórház betegeit. Majd 1995-ben beköltöztették a kórház kápolnájába. Ott a kisebb helyiségben volt Viktor atyának az ágya, itt lakott, a nagyobb helyiségben misézett és a kórház betegeit áldoztatta, ellátta.

Muszély Viktor atya egészségi állapota miatt később elkerült papi öreg otthonba.

2004-ben Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatához csatlakoztam, mint a ceglédi kórház lelkigondozója. Édesapám 2008-ban képet festett és adományozott a ceglédi kórháznak Boldog Dr. Batthyány Strattmann Lászlóról.

Mivel a szívemnek kedves a mai napig a szolnoki Hetényi Kórház, az ottani kórházkápolnának is festett és adományozott egy másik képet édesapám Boldog Dr. Batthyány Strattmann Lászlóról.

Ágostné Cséri Gabriella, klinikai lelkigondozó, Toldy Ferenc Kórház, Cegléd


© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT