VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Sajtó, visszajelzések


Önkéntesek regionális képzése Vácon és Szolnokon 2007-ben
2014. február 23.

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata a tél elején hirdetést tett közzé, amellyel önkéntes beteglátogatói szolgálatra hívta meg az erre elhivatottságot érzőket. A jelentkezőket az egyházmegye területén található 12 kórháznál dolgozó lelkigondozók „felvételi” beszélgetésre hívták, hogy alkalmasságukról meggyőződjenek. Ezek után került sor március 10-én, Vácon arra a regionális képzésre, amelyen azok vettek részt, akik a salgótarjáni, pásztói, balassagyarmati, kistarcsai és a váci kórházaknál szeretnék szolgálni a betegeket, a lelkigondozók segítőiként. A beteglátogatói szolgálatba bevezető előadásokat Debrecenyi Károly István (a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének örökös tiszteletbeli elnöke, kiképző szupervizor), Faragó Artúr (egyházmegyei kórházlelkész), Bolczek Antalné (a váci Máltai Szeretetkórház ápolási igazgatója) és Palotás Rozina Sáreczky Mónika (az OBSI önkéntes lelkigondozója) tartotta. A résztvevők csoportmunka segítségével is bővíthették tudásukat.

Szolnokra, március 31-én a hatvani, ceglédi és szolnoki kórházak jövendő önkéntesei jöttek. Az előadók egy kivételével ugyanazok voltak: Palotás Rozina helyett Sáreczky Mónika (az OBSI önkéntes lelkigondozója) beszélt az önkéntesek szerepéről.

A két regionális képzésen összesen több mint hetvenen vettek részt. A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának jövendő önkéntesei a regionális képzések után a lelkigondozók és helyi szakemberek segítségével azokkal a kórházakkal fognak ismerkedni, ahol szolgálatukat szeretnék végezni.

Váci Egyházmegye/Magyar Kurír
2007. 04. 02. 15:29




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT