VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


„Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna, / Óh, de nagy boldogság / Szállna a világra.”
2021. december 20.

Advent van, s a tavaly tavasszal megjelenő Covid, valamint annak 4.hulláma ellenére is várjuk a karácsonyt a kórházakban is. Betegek és dolgozók egyaránt. Valaminek, sőt a hívő ember tudja, hogy Valakinek van rá hatalma, hogy ebben a nehéz időszakban is hitünk segítségével kiemeljen bennünket a hétköznapokból, a félelemből, a veszteségekből, s újra Felfelé fordítsa lelki szemeinket. Az Isten közénk, emberek közé jött, s ezt a csodát évről évre, így most is megünnepeljük a Váci Egyházmegye területén lévő kórházainkban is, így köztük a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet falai között szintén. A nehezített helyzet és a szigorú szabályok ellenére is lelkesen készülhettek a meglepetések a MÁV Kórház betegeinek és a dolgozóknak is, amihez egyházmegyénk Kórházlelkészi Szolgálata és a dr. Faragó Artúr kórházlelkész atya által ajándékba hozott „Kísérő” kiadványunk adventi és karácsonyi gondolatai, a szentképek és a szaloncukor, mind-mind segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a kórház falai közé is emelkedett meghittséget vihessünk. A kórházból az ünnep előtt kiengedett betegeink mellett a hozzátartozóik lelkét is megmelengették a kis meglepetések, amikkel december folyamán igyekeztem az egészségügyi intézményben szolgálatot teljesítő lelkigondozóként kedveskedni, így Szent Miklós ünnepe kapcsán sikere lett a kis szimbolikus figuráknak is, amit szinte gyermeki örömmel fogadott az idősebb beteg korosztály is, de az adventi idő kapcsán osztogatott kis mécseseknek és a kézzel írt idézetes lapocskáknak ugyancsak.

Karácsony ünnepéhez közeledvén a kis kórházbeli Teréz imaszoba volt idén is a meglepetés apróságok összeállításának centruma, s aki ide lejött, még egy kis zenét is hallgathatott lélekemelőként. A kórházi osztályokra és a rendelőintézeti részlegre is itt készülhettek el a lelkigondozó és az itteni önkéntes beteglátogatók nevében az osztályokra fényt csempésző kis karácsonyi tálcák, melyek az Artúr atya által ajándékba hozott kis papír betlehemekkel az igazi nagy ünnepet szimbolizálják. A kórház dolgozói felé igyekeztem lelkigondozóként még az utolsó referálóra is valami kis meglepetést összeállítani az ajándékba vitt adventi koszorú mellé, mert nagy a nyomás rajtuk a sok és sokféle változás után, ami ez évben érintette őket. Emiatt Fekete István Rorate novelláját választottam Rudolf Péter és a Ghymes együttes közös előadásában, melyhez szívmelengető téli képek kerültek kivetítésre, melyben a kórház informatikusai nyújtottak nekem segítséget.

Öröm számunkra, hogy a Covid-osztály dolgozói felé is élhettünk egy kis plusz édesség-felajánlással is, illetve a kórház dolgozói között még az Artúr atya által megáldott, apró kis illatmécsesek is szétosztásra kerültek zárásként, hogy mindenki haza is vihessen a kórházbeli Várakozás ünnepi melegségéből.

Az ajándékozásnál is szívhez közelibb élmény számomra a megajándékozottak tekintete, az imára kulcsolt kezek, valamint a keresztvetéssel való búcsúzások, a halk és elfogódott lelki megosztások, melyek azt üzenik, hogy ebben a felfordult világban is él a hit, a remény és a szeretet, melyet egy kórházi közeg is méltón képes közvetíteni.

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozójaként, a szolnoki MÁV Kórházban önkéntes beteglátogatóként segítő kollegáimmal együtt, mindenkinek - betegeknek és dolgozóknak, s mindannyiuk hozzátartozóinak ugyancsak áldott karácsonyi ünnepet, s minél jobb egészséget kívánok!

Dénesné Fekete Hédi




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT