VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


„Pont velem tesz a Jóisten csodát?” – Kárász Gábor atya gyógyulása
2021. április 20.

Gyógyulásáról megyünk beszélgetni Kárász Gábor atyához Bakonyára, egy kis Baranya megyei faluba. A két éve szentelt pap felépülését orvosai kész csodának tartották.

Kétoldali tüdőgyulladással tíz napot töltött lélegeztetőgépen öntudatlan állapotban, hallucinációk között. Huszonöt kilót fogyott, a testén felfekvési sebek keletkeztek. Amikor magához tért az eszméletlenségből, ébredésekor sem beszélni, sem ülni nem tudott. Három hónapja lábadozik az édesanyjánál a szülőfalujában. Ketten fogadnak minket, az apró nappaliban kezdünk beszélgetni. Az édesanya fekete ruhát visel.

Kárász Gábor atya éppen látogatóban volt otthon, amikor a koronavírus első, szokásos tünetei jelentkeztek nála. Óvatosságból nem ment vissza Szekszárdra, ahol káplánként szolgál. Néhány nappal később éjszaka felébresztette az édesanyja, mert nehezen lélegzett. Mentőt kellett hívni hozzá, Gábort a pécsi kórházba szállították. Miután oxigént kapott, jobban lett, ám a vizsgálati eredmények korántsem voltak biztatóak. Bár ő úgy érezte, jól van, amikor megpróbált felállni, összeesett. Újra oxigént kapott, majd át kellett vinni az intenzív osztályra, ahol végül közel két hétig feküdt öntudatlan állapotban, miközben folyamatosan romlott az állapota. „Felfogtam, hogy súlyos beteg vagyok. Bár a nővérek az ágyam mellett állva két oldalról fogták a kezem és biztattak, láttam a szemükben az aggodalmat. Kérdeztem Istentől: Biztos ezt akarod? Nincs két éve, hogy anyu eltemette a bátyámat, most én jövök? Szeretem az életemet, és bízom abban, hogy jó helyre kerülök, de anyu hogy fogja ezt kibírni? Ezek voltak az utolsó gondolataim, mielőtt elvesztettem az eszméletem, azután csak rémálmokra emlékszem.”

Szent Miklós napján vették le Gábort a lélegeztetőgépről. Orvosok és nővérek vették körül. Ujjongó arcokat láttam maga körül. »Gábor, sikerélményünk van, fel fog épülni! Ez csoda« – mondta az egyik orvos.” Innen azonban még hosszú utat kellett megtennie, és a felépülése még a mai napig is tart. „Amikor felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. Annyira gyenge voltam, hogy nem tudtam a karomat az arcomhoz emelni. Mindenféle képzelgéseim voltak, sokáig összefolyt számomra a valóság és a képzelet.”

Gábor a légcsőmetszés miatt egy ideig még azután sem tudott beszélni, hogy levették a lélegeztetőgépről. A testén tenyérnyi mély felfekvési sebek keletkeztek több helyen is. Fájdalmas kezelések és beavatkozások következtek. „Hisztisebb és nyugtalanabb lettem, volt, hogy dörömböltem a lábammal. Nem tudtam, mi történik velem. Aztán elgondolkodtam, és felfogtam, hogy élek, és túl vagyok a veszélyen. De képtelen voltam elmondani, mit érzek, mert még nem tudtam beszélni. Hoztak ábécét, de először azon sem tudtam elmutogatni, amit akartam. Kérték, hogy próbáljam leírni, de az sem nem ment. Akartam volna mondani, de nem jött ki hang a torkomon. Leizzadtam az erőlködéstől, és szorongás jött rám. Nyugtattak, hogy gyorsan javulok, csodaszámba megy a gyógyulásom. Eleinte nehéz volt imádkoznom, és ezért szégyelltem magam. Ha gyenge a test, sajnos a lélek is el tud gyöngülni. Légüres térben éreztem magam, nem gondoltam semmire. Tették velem a kórházban, amit kellett, én pedig másoktól függtem, egy pohár vizet is kérnem kellett, és el kellett fogadnom az állapotomat, hogy ruhátlanul fekszem, és katéterre, pelenkára van szükségem. Egy idő után aztán már tudtam azt kezdeni a lelkemmel, amit akartam. Szabaddá váltam a testemtől. Még ott feküdtem, mosdattak, forgattak, de lélekben már voltak nyugodt perceim, később óráim. Visszatértek a hétköznapi gondolataim, a jó emlékek is, és kezdtem megélni a gyógyulás örömét. Végre felfogtam, hogy vissza fogok térni a megszokott életemhez.”

Kívülről nézve gyors volt, de a belső megélés szempontjából lassúnak tűnt a javulás. Felkelni az ágyból, elindulni a járókerettel, és napról napra egyre több kört tenni vele a szobában – mindez nagy küzdelem volt. És óriási élmény, amikor ébredése után egy héttel először tudott megszólalni. A testi és a lelki megerősödése párhuzamosan haladt. Gábornak nagyon sokat jelentett, amikor eljutott odáig, hogy telefonon már beszélni tudott a hozzátartozóival és a barátaival. Nagyon sokan imádkoznak érte, misét mondanak a felgyógyulásáért, támogató üzeneteket kap. „Jólesett, hogy a paptestvéreim mindennap hívták anyut, és együtt imádkoztak vele. Nagy lelkierőt adott Barsi Balázs atya biztatása: »A Jóisten megtartott téged, terve van veled.« A szekszárdiak még Istennel is perlekedtek, mondván, késői hivatás az enyém, két éve sincs még, hogy papként szolgálok, hát ne vigyen még el. Nagyon sok törődést kapok azóta is, hívnak, írnak, biztatnak az emberek.”

A bakonyai házban édesanyja támogatásával erősödik Gábor. „Sokat mozgok, dolgozom a kertben. A misén már tudok térdet hajtani úgy, hogy közben nem kapaszkodok, de még erőlködnöm kell. A sebet még kezelik, és vizsgálatok várnak rám, de már szeretnék visszatérni a munkába.”

Gábor édesanyja is bekapcsolódik a beszélgetésbe. A könnyeivel küzd. Gábor megmagyarázza: „Négy éve, amikor meghalt édesapám, kiderült, hogy beteg a testvérem.  Két éve itt, ebben a szobában halt meg. Mondták neki, hogy nem sok van hátra, gondolja át, hol szeretné befejezni az életét. Az akkor hétéves kislánya végignézte a betegségét. Őt akarta óvni, ezért visszajött anyuhoz. Én is haza tudtam jönni hozzá. »Úgy érzem, ma befejezem« – mondta a halála reggelén, és délután csendesen elment. Máig ható fájdalom ez, anyu csak sírva tud beszélni róla. A betegségem kizökkentette a gyászból, a gyógyulásom ír a sebre. Anyu egyedül maradt, de így is megy az élet, és a hite megerősödött. Mondta, milyen erőt adott neki, hogy esténként imádkoztak vele a pap testvéreim.” „Ez valóban segített. Másban nem tudtam bízni” – emlékszik vissza az édesanya.

Gábort a papságában is megerősítette a betegsége. „Soha nem állt távol tőlem a betegekhez fordulás. Most még inkább megérint, ha megbetegedésről hallok. Őszintébben, mélyebben tudok imádkozni. Súlyos állapotban voltam, de túljutottam rajta. Hogyan tudom majd kamatoztatni ezt az emberek javára? Lesz-e gyümölcse? Most másként látom az életet, mint azelőtt. Olyan értéknek, amit óvnunk kell, nem vehetjük félvállról. Egyetlen pillanat alatt vége lehet, és ez a pillanat készületlenül érhet bennünket. A kórházban bennem is megfordult, hogy bűnös vagyok, és ha így megyek el, elkárhozok. Nagyon tökéletlennek éreztem magam. Amikor felébredtem, az első gondolatom az volt: Pont velem tesz a Jóisten csodát? Hiszen nem vagyok az a tökéletes pap. Nincsenek nagy tetteim, különleges érdemeim. De aztán arra gondoltam, történtek csodák végtelenül egyszerű emberekkel is. Minden lehetséges, és Isten engem is ugyanúgy szeret, hiszen mindenkit szeret. A csodákból pedig tanulnunk kell. Nekem is jobbnak kell lennem, példamutatónak, hogy azt lássák bennem, ez a pap Isten embere. Ezt néha ijesztően nagy feladatnak érzem, de talán egyszer majd sikerülhet.”

Lapzártánk után kaptuk a hírt: Kárász Gábor nagycsütörtök óta ismét szolgálatba állt. Azóta volt felülvizsgálaton, mindent rendben találtak nála, nem maradt vissza semmi. A plébánián mindenki nagyon kedves, figyelmes, vigyáznak rá.

Szerző: Trauttwein Éva Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT