VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Egészségügyben dolgozók keresztútja
2021. április 1.

 

Budapest – Pannonhalma - 2021 Húsvét

I. állomás – Pilátus halálra ítéli Jézust

„Pilátus így szólt hozzá: - Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, de hatalmam van arra is, hogy megfeszíttesselek?” (Jn 19,10)
Jézus egyedül áll az evilági hatalom előtt. Mi is oly sokszor érezzük magunkat egyedül az embert próbáló időben, de azután ráébredünk: Jézus velünk van. Viseljük ezért csöndes alázattal a szeretetlen ítélkezéseket, a meg nem értést, a méltatlan szavak ostorcsapásait. Add, hogy ne akarjunk visszavágni. Taníts meg minket lehajtott fejjel is felülemelkedni.
Uram, add nekünk határozottságodat, hogy megváltó erődből táplálkozva nap mint nap helyt tudjuk állni a megpróbáltatások idején! És ahogy Veronika elkísérte Mesterét a Golgotára, adj erőt, hogy mi se legyünk érzéketlenek a munkánk során megtapasztalt szenvedés, a fájdalmas emberi sorsok iránt. Engedd, hogy hivatásunkban ott álljunk a szenvedők, a megtörtek, a kétségbeesettek oldalán és képesek legyünk a bíztatás és a remény kendőjét feléjük nyújtani.
Add Uram, hogy a pusztító járvány legnehezebb perceiben is, minden ápoló, orvos, mentő, önkéntes és segítő, odaadással és szeretettel munkálkodjon a rájuk bízott betegek gyógyulásáért, szenvedésük enyhítéséért és a remény megtartásáért. Hadd tolmácsolják ők biztató szavaidat: "Ne féljetek”
(Juhász Anna, vezető asszisztens, Bethesda Gyermekkórház, Sürgősségi Ambulancia)

II. állomás – Jézus vállára veszi a keresztet

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap és kövessen engem.” (Lk 9,23)
Jézus ott áll a kereszt mellett. Nem habozik, nem késlekedik, nem ellenkezik. Elfogadja a keresztet. Tudja, mi vár rá, mégis szó nélkül vállára veszi a nehéz keresztet. Engedelmességből, az Atya és az irántunk érzett szeretetből. Tudja, hogy ha nem vállalja a kereszt hordozását, akkor számunkra nem lesz feltámadás. Tudja, hogy ha most meghátrál, akkor nem tud nekünk örök életet ajándékozni. És Jézus elindul a keresztúton. És közben rám gondol és rád, hogy nekünk életünk legyen. Arra a sok betegre és szenvedőre gondol, akik most a kórházakban családjuk nélkül, magányosan fekszenek. De csak látszólag magányosak, mert Jézus ott van mindenki mellett, mindenkivel közösséget vállal a szenvedésben, mindenkinek a kezét nyújtja a kereszthordozásban. Egészségügyi dolgozóként most mi lehetünk azok, akik ott állunk a betegek ágya mellett és enyhíthetjük a szenvedésüket, mi lehetünk azok, akik Jézus által reményt adhatunk a testi-lelki gyógyulásra.
Meg tudjuk-e látni a másik emberben, a ránk bízott betegekben a szenvedő és kereszthordozó Jézust?
Tudunk-e Jézussal közösséget vállalni a szenvedésben? Fel tudjuk-e ajánlani keresztjeinket mások üdvösségéért? Engedjük-e, hogy Jézus segítsen a mi keresztünket hordozni?
Segíts, Jézusunk, hogy ne féljünk keresztünket minden nap felvenni és Veled együtt engedelmesen hordozni. Add, hogy keresztutunkon mind-végig Veled járjunk!
(Pete-Pikó Mária, gyógytornász, Otthonápolási szolgálat)

III. állomás – Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

„Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit meg-alázott.” (Iz 53,4)
Jézus megostorozva, vérrel verejtékezve, tövissel koronázva viszi a keresztjét. Súlyos terhet cipel. Mindannyiunk bűnei, gonoszsága taszítja a Via Dolorosa porába a Megváltót. Mennyi mindennel nehezítettem meg a keresztjét? Mekkora teherrel taszítottam én is ebbe a porba Jézust. Ő nem lázad ettől a tehertől. Nem adja fel félúton. Felkel és folytatja az útját, hogy véghez vigye Isteni küldetését, Megváltásunk titkát. Hányszor történik velünk Uram, hogy a ránk nehezedő teher alatt összeroppanunk, és feladjuk a nekünk kirótt feladatot, szemünk elől tévesztjük a célt? Hányszor és hányszor bukunk el bűneink súlyától, hányszor taszítanak mélybe a vétkeink és választjuk a könnyebb utat?
Krisztusunk, Szent Keresztfádat szemlélve adj nekünk erőt és kitartást a ránk bízott terheket hordozni, a hozzánk forduló betegek és elesettek nehézségeit vállunkra venni, hogy az életszentségre vezető utunkon azzal az elszántsággal, erővel és hittel tudjunk haladni Feléd, melyet Te Magad tártál elénk. Segíts minket abban, hogy ezen az úton haladva egyre kisebb terhekkel nehezítsük meg a Te keresztedet! Ámen.
(Dr. Jórász Zsolt, ortopéd- és gyermeksebész, Bethesda Gyermekkórház)

IV. állomás – Jézus szent anyjával találkozik

„A te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” (Lk 2,35)
Urunk! Ebben az évben sem tudjuk a húsvétot és az azt megelőző szent időt templomainkban átélni, ünnepelni. A járvány családokat választ el, marasztal otthonaikban. Mater Dolorosa, Te, aki együtt szenvedtél fiaddal, erősíts minket, hogy veled győzzük le a járvány okozta kétségbeesést, hogy a Te bátorságoddal álljunk meg a járvány sötét óráiban. Vezesd orvosaink kezét, taníts minket, hogy szolgáló szeretettel tudjunk enyhülést, gyógyulást adni kis betegeinknek.
Mater Dolorosa, te a Golgotára vezető úton csak egy pillanatra találkoztál Jézussal, de abból mindketten erőt merítettetek. Hajolj hozzánk is, és segíts megértenünk, hogy nem a szó a lényeg, hanem amit teszünk.
(Anonim szerző, Bethesda Gyermekkórház)

V. állomás – Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet

„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.” (Gal 6,2)
A Szentírás tanúsága szerint Cirenei Simon, jeruzsálemi lakos munkája végeztével tért haza a mezőről, amikor katonák állították meg és kényszerítették, hogy vigye Krisztus keresztjét. Micsoda terhet bíztak rá? Hitünk szerint Jézus Krisztus a kereszttel mindannyiunk bűnét hordozta. Egyedül Cirenei Simonnak adatott meg, hogy megérezze a súlyát ennek a Keresztnek, Krisztus mögött haladva, vele együtt emelve azt. A szent hagyomány úgy tartja, hogy Simon kezdeti kényszerű-kelletlen magatartása idővel elfogadássá, majd együttérzéssé változott, és ez megigazulására szolgált.
Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy mindennapi feladatunk végeztével, a munkaidő leteltével, mikor lélekben szinte már otthon voltunk, megkértek minket egy újabb szolgálatra. A mostani vészterhes időkben, a változó járványügyi helyzet számtalanszor megkívánta tőlünk, hogy napról napra, vagy akár óráról órára változó utasításokat kövessünk, új szakmai előírásoknak feleljünk meg, esetleg más kórházba átkerülve súlyos betegeket gyógyítsunk. Hogy hogyan tekintünk ezekre a terhekre, rajtunk múlik.
Istenünk, segíts, hogy szenvedő embertársainkban meglássuk Krisztus arcát, így gondoskodjunk a ránk bízottakról, erőnkön felül vállalt terheinkkel pedig részt vegyünk Krisztus kereszthordozásában.
(Dr. Németh Viktor, gyermekorvos, Bethesda Gyermekkórház)

VI. állomás – Veronika kendőt nyújt Jézusnak

„Bizony, mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)
Veronika meglátta a szükséget, és nem félt cselekedni. Belső meggyőződésből, bátran tette, amit józan esze és irgalmas szíve diktált. Példaként tekintünk rá, hiszen a veszélyt vállalva siet Jézus segítségére, és meg-teszi azt, amit abban a helyzetben tenni tud.
Most, amikor a világjárvány legsötétebb időszakát éljük, add Urunk, hogy legyen bátorságunk és kreativitásunk ahhoz a szolgálathoz, amire vállalkoztunk. Adj erőt, hogy a ránk nehezedő betegek terhét elbírjuk, és elszántan folytathassuk a küzdelmet embertársainkért. Adj könyörületességet, hogy súlyos állapotú betegeink testi és lelki keresztútján, őket kézen fogva, nekik kendőt nyújtva támaszaik lehessünk a rettegés nehéz óráiban.
Áldd meg Veronika-szolgálatunkat!
(Dr. Schunk Cecília, Bethesda Gyermekkórház, OORI COVID intenzív osztály)

VII. állomás – Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt

„Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra.” (1Pét 2,23)
Nem bírni a terhet, elesni, a földön csak egy kis kupaccá, kiemelkedéssé válni, vízszintessé merevedni: ezt lelkileg a legtöbben ismerjük, és mostanában testileg is sokan megéljük - a fiatalabbak közül is rengetegen, anélkül, hogy készülni lett volna idejük és indításuk erre.
Az út közepén lenni, túl a kezdeti, akár kényszerből születetett nekibuzduláson, de messze még az akár kegyetlen befejezéstől is, vagyis monotonon erőt kifejteni kényszerülni kilátástalanul: ezt is megéljük a napjaink, heteink közepén, de a „midlife crisis”-ben is.
Hogyan, ki és miért emel fel ebből a megalázott helyzetből, és nyomorult időből és állapotból a függőlegesbe, az emberi méltósághoz igazodóbba újra? Belülről, akár dacból vagy kivagyiságból, lehet ennyi erőnk? Ilyen mozgatórugóval lehet értelme erőt kifejtenünk egy átmeneti reménytelen felálláshoz, és egy monoton továbbszenvedéshez? Jézust az előre tudott kereszthalál előtt pár órával miért emelte fel az, hogy ott, a Golgota tetején még kisemmizettebben kelljen meghalnia? Miért ment tovább? Elegendő lehet ehhez más erő, mint az isteni?
Kérünk Urunk, hogy Te legyél az erő az erőtlenségünkben; online oktatva vagy a monitorról tanulva, zenészként létbizonytalanságban élve vagy koncertélményre várva CD-t hallgatva, bezárt boltban aggódva kalkulálva, vagy a bolt előtt a kirakatot sóvárogva nézegetve, a magányban otthon félve vagy a zsúfolt kórházi kórteremben kimerülten életekért küzdve.
(Dr. Velkey György János, főigazgató főorvos, Bethesda Gyermekkórház)

VIII. állomás – Jézus vigasztalja a síró asszonyokat

„Jézus hozzájuk fordult: „Jeruzsálem leányai – mondta nekik –, ne engem sirassatok. Inkább magatokat és gyermekeiteket sirassátok.” (Lk 23,28)
Jézus találkozik a síró asszonyokkal. Ha temetésen vagyunk, mindig elgondolkodtat a sírás oka. Kit is siratunk ilyenkor? Egymás között úgy be-szélünk az eltávozottról, mint akit sajnálunk: „szegény … testvérünk, aki annyit szenvedett és aki már nem lehet közöttünk.”
De kit sajnálunk, kit is siratunk valójában? Nem inkább magunkat? Hiszen hitünk szerint az elhunyt már a legjobb helyen van. Nem inkább mi vagyunk a sajnálat tárgya? Akik társ, barát, kolléga nélkül maradtunk? A járvány miatti váratlan vagy megmagyarázhatatlan veszteségek most még élesebbé teszik ezt a kérdést.
És Jézus erre is választ ad – már kétezer évvel ezelőtt. „Ne engem sirassatok, hanem magatokat sirassátok.” Jézus emberségének minden tulajdonságával vállalja a szenvedést, a keresztutat, majd a kereszthalált. De istenségének határtalan hitével megy a Feltámadás felé. Küldetése, hogy legyőzze a halált. Hogy szenvedjen a mi vétkeinkért. Mindannyiunkéért. De közben hisz abban, hogy az Atyához tart.
Ez is ott van a keresztút üzenetében. Ne engem sirassatok, aki az Atyához megyek. Magatokat sirassátok, akik a bűn rabságában éltek.
Add Uram, hogy őszinte lehessek magamhoz. Lássam vétkeimet és tudjak sírni értük. De tudjak újrakezdeni is a te határtalan szeretetedben!
(Dr. Fogarasi András, gyermekneurológus főorvos, Bethesda Gyermekkórház)

IX. állomás – Jézus harmadszor esik el a kereszttel

„Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta.” (Iz 53,11)
Jézus megtehette volna, hogy kihagyja a leroskadásokat, eleséseket. De pont az elesésekben válik a „legemberibbé”. Micsoda paradoxon: Ő az abszolút tisztaság, bűntelenség, jóság és mégis „Krisztus Jézus mint Isten az Istennel való egyenlőtlenséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell... kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez.” Ezzel szemben mi orvosként, hányszor viselkedünk kis Istenek-ként, élet-halál urainak gondolva magunkat, vagy éppen sebezhetetlenségünkkel kérkedünk: maximálisan kizsigereljük magunkat, visszaélünk fizikai-lelki teherbírásunkkal. Ha pedig betegek leszünk, döbbenten kérdezzük: hogy történhet ez pont velem?
Ugye Te is meglepődtél, amikor a COVID fertőzés típusos vagy kevésbé jellemző tüneteit észlelve magadon pozitív lett a teszted? Kétségbe estél, hogy mi lesz a sok beteggel, akiket előjegyeztél, a szakmai és egyéb programjaiddal, gondozásra szoruló családtagjaiddal? De szerencsére az erőtlenség, a kellemetlen tünetek, segítettek nyugton maradni és rájöttél, mennyire eltávolodtál Istentől. A mókuskerék, amit életnek neveztél, a betegágyból milyen nevetséges és szomorú. Lázár testvéréhez hasonlóan szeretted volna figyelmeztetni a többieket, hogy ÁLLJ. Ne rohanj tovább! Mit hajszolsz?
Hálás vagyok, hogy a betegségen keresztül megtapasztalhattam azt a fajta erőtlenséget, amit Te érezhettél Uram a Golgotára vezető utadon. Ráadásul Te nem saját hűtlenséged, hiúságod, bűneid miatt estél el újra, hanem miattunk.
Hányszor esünk ugyanabba a hibába: eltávolodunk Tőled, feladatokkal, elismerés hajszolással, tárgyakkal helyettesítünk be Téged, vagy megbántunk másokat.
Kérünk, adj kellő alázatot, hogy elbukásainknál mindig Tőled kérjünk erőt a továbblépéshez, és így képesek legyünk átlépni saját korlátainkat!
(Anonim szerző, Bethesda Gyermekkórház)

X. állomás – Jézust megfosztják ruhájától

„Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: Üdvözlégy, zsidók királya!” (Mt 27,28–29)
Az Úr mezítelen, gyenge és sebzett testéről lekerül a ruha. Méltóságától is megfosztják bántalmazói, akik csak a dolgukat teszik.
Látjuk-e a meztelen, a köhögő, a szégyenkező és az összezavarodott betegben Krisztust? Ártatlan megváltónkat, akit megtörve, meztelenül feszít ki a felfegyverzett, életerős katona, aki személytelen mozdulatokkal szakszerűen hajtva végre az "érvényes protokollt."
Vajon ha személytelenné tevő védőruhánkban és maszkunkban magát Krisztust vetkőztetnénk, kopogtatnánk, szúrnánk és vennénk tőle mintát kellemetlenül, majd küldenénk tovább a következő állomásra, mások lennének-e mozdulataink, hanghordozásunk? Türelmesebbek, megértőbbek lennénk-e, ha Őt érintenénk, mint most vagyunk a betegeinkkel?
(Dr. Daróczy Gábor, pszichiáter szakorvos, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet)

XI. állomás - Jézust a keresztre szegezik

„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni!” (Mk 15,31)
Elérkezett. Visszafordíthatatlan döntés előtt áll Megváltónk. Kiállni a jóért, az emberekért. Mindenáron. Vállalva a szenvedést, bízva az Atyában. A nehéz hétköznapok kisebb-nagyobb döntéseiben, embertársainkért vállalt szenvedéseiben, a jóért és igazért való kiállásban velünk van Krisztus. Megértő társként fogja a kezünket. Tudja mit érzünk.
Az igazság, a jóság, az emberség vállalása sokszor nehéz. Nehéz, amikor a rendszer, a szűkös technikai feltételek, esetleg fáradt, kiégett kollégák között keresztúthoz, golgotához érkezünk. Mi is fáradtak, túlhajszoltak vagyunk sokszor. De Jézus megért minket. Végigküzdötte a legnehezebb utat. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, az igazságért, a szeretetért vállalta a szenvedést. Kiállt életében és halálában is a jó és tiszta dolgokért. Hűséges maradt az utolsó pillanatig, amikor a világ úgy tűnt legyőzte. Szinte mindenki ellene volt. A mindennapjainkban tudunk-e rá gondolni? A nehéz helyzetekben, amikor a jóért, az igazért, betegeinkért, kollégáinkért ki kell állnunk, vagy csak csendben kitartanunk, fel tudjuk-e ajánlani, részt vállalva Krisztus szenvedésében, keresztre feszítésében, és üdvözítő tervében, hogy áldozatunk nyomán óvjuk és ápoljuk, védjük és sokasítsuk a jót a világban?
Krisztus az utolsó pillanatig kiállt értünk. Tudja, mit érzünk, amikor nehéz. Ő ott van, bíztat és előttünk jár.
(Dr. Koroknai András – Ortopéd-traumatológus szakorvosjelölt OORI, Katolikus Karitász Orvosmisszió)

XII. állomás – Jézus meghal a kereszten

„Izsópra tűztek egy borral átitatott szivacsot, és a szájához tartották. Miután Jézus elfogadta, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kiadta lelkét.” (Jn 19,29b-30)
Az életről úgy gondolkodunk, hogy igyekszünk nem beszélni a halálról, mert ha nem beszélünk róla, talán nem is létezik, és nem vár ránk. Most, a pandémia harmadik hullámában, amikor nap mint nap szembe találjuk magunkat az ijesztő halálozási számokkal, nem tudunk nem szembe nézni, hogy a halál földi létünk része. Felhangosodik bennem a mindig is ott rejlett kérdés, hogyan lehet jelen Isten a haldoklásban és halálban, miért jön ilyen váratlanul? Miért kell egyszerre ennyi embernek meghalnia egy ismeretlen vírus miatt?
A betegágyon fekvő emberek nem kiáltanak segítségért, csendesen küzdenek, majd halott testüket hátrahagyva lehelik ki lelküket erőfeszítéseink ellenére. Jézus sápadt, verejtékes arca, ahogy halkan azt mondja, „szomjazom” jut eszembe, és kapizsgálom, hogy ebben a csendes küzdelemben Jézus velük együtt küzd, ahogy Nagypénteken küzdött a keresztfán. Jézus Krisztus története nem ért véget a kereszthalállal, legyőzte a halált, feltámadott, és ezzel újra erőt adott tanítványainak. Ez a remény adjon erőt mindannyiunknak – van feltámadás.
(Anonim szerző, Bethesda Gyermekkórház, Uzsoki Utcai Kórház, COVID osztály)

XIII. állomás – Jézust leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24)
Az élet rendje szerint a gyermek temeti el az Édesanyját és nem fordítva. Egy gyermek halálakor (mindegy, hogy kiskorú vagy felnőtt) az édesanyjának megszakad a szíve.
Jézus utolsó napját Mária végigkísérte, hol közelről, hol távolabbról. Jelenléte fontosabb volt a kimondott szónál, segítette Fiát a nehéz úton. Szoros és mély kapcsolatukra utal, hogy Jézus halála előtt gondoskodott a Szűzanyáról, rábízva Őt egy tanítványára. Rendelkezett, hogy Mária gyermekeként tekintsen a tanítványra, aki anyjaként Máriára (János 19,26-27).
A Megváltó meghalt a kereszten. Az emberek iránt érzett hatalmas szeretettől meghasadt a szíve. Lopva, sietve vették le és helyezték Anyja ölébe, majd gyolcsba tekerték, hogy eltemessék. Mária rövid ideig tarthatta kezében a fia holttestét. Talán imádkozott, vagy énekelt, vagy mint csecsemőt ringatta Őt, vagy hangosan zokogott, vagy pusztán fogta Őt hatalmas fájdalmában. Talán eszébe jutott a gyermek Jézus első szava, lépése, vagy a Megváltó csodatételei, vagy megpróbált utoljára betelni gyermeke arcvonásaival. Mindegy is, Mária jelen volt. Az a pillanat kettőjükről szólt, az Anyáról és a Gyermekéről, erről az ősi kapocsról, amit még a halál sem választhat szét.
(Dr. Gergely Anita, aneszteziológia és intenzív terápiás főorvos, hospice szakorvos, Bethesda Gyermekkórház)

XIV. állomás – Jézust sziklasírba temetik

„Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogy a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek.” (Jn 19,40-41).
A Jézus sírja elé helyezett kő lezárja az Úr földi életét. A sírhoz tett kő a reményvesztettség, a hitetlenség köve. Mintha nem hallották volna Jézus szavait. Rokonai, barátai véglegesen holtnak hiszik szerettüket. Csend van, a halál csöndje, üressége veszi őket körül. A fájdalom nem engedi őket reménykedni, megbénítja hitüket.
Hányszor zárjuk le mi is egy-egy kudarcunkat, veszteségünket úgy, hogy annak csak földies végességét látjuk? Azt mondjuk: „itt már nem lehet segíteni, nincs mit tenni.” Nem találunk szavakat sem, némán, tétlenül állunk. És hányszor adjuk fel azért az álmainkat, vágyainkat, mert nincs elég akaratunk, kitartásunk, hitünk elérni a lehetetlennek látszót? Ránk nehezedik a tehetetlenség köve.
De ismerjük a folytatást. A Jézus sírjánál lévő követ elhengerítette VALAKI. A mi életünkben is ott él az a személy, aki számára a kudarc, a veszteség, a halál nem a végességet jelenti. Hinnünk kell az Élő Végtelenben ahhoz, hogy legyen erőnk továbbmenni, amikor az lehetetlennek is tűnik. Keresztény hitünkkel biztatást, gyógyulást, reményt tudunk adni a ránk bízottaknak.
Uram, add, hogy emberi cselekedeteink, létünk határához érve Benned bízva és megnyugodva át tudjunk lépni Tehozzád!
(Dr. Hajnal Katalin, házi gyermekorvos, Nagymaros)

Köszönjük Dr. Németh Viktornak a segítséget, hogy ez a kezdeményezés létrejöhetett;
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki a Keresztút megírásában részt vett – Isten áldja Önöket!



© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT