VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Jézus születését ünnepeltük a pásztói kórházban
2020. december 23.

Várjuk a karácsonyt, amelyhez a lelkünk rendbetétele is hozzátartozik. Mészáros Csaba atya jött el 22-én a betegekhez és látta el őket szentségekkel.

23-án, elérkezett a karácsonyi ünnepség, amire hetek óta készültünk, próbáltunk, énekeltünk, a krónikus osztály betegeivel.

A társalgóban ültünk össze a karácsonyfa mellett. Ez a karácsony nagyon más, mint az eddigiek. A katolikus iskola diákjai szoktak jönni betlehemest előadni, de sajnos ez idén elmaradt. Megbeszéltük az osztályon a nővérekkel idén együtt szépítjük meg a betegeknek a karácsonyt.

Nagy öröm volt együtt lenni. Zengett az osztály, ahogy a betegekkel együtt énekeltük a mennyből az angyalt, a pásztorok pásztorokat vagy a dicsőség mennyben az Istennek című éneket. Nagyon meghitté tette az ünnepünket, hogy a dolgozók tevékenyen részt vettek a műsorban. Szabó Irén főorvosnő Márai történetet olvasott fel, Czímerné Zsuzsi és Czebéné Vivien nővérek is vállaltak felolvasást. A karácsonyi történetek után megnéztünk a tévén egy régi falusi betlehemest, ami nagyon tetszett a betegeknek.

Nálunk már hagyomány, hogy a katolikus iskolások rajzokkal örvendeztetik meg a kórházi betegeket, szaloncukrot, házi sütit és szentképet is ajándékoztunk, megszépítve a betegek karácsonyát.

Hálásan köszönök minden segítséget!

Áldott, békés karácsonyt kívánok!

Jagicza Józsefné lelkigondozó




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT