VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Dolgozhattunk együtt Margit testvérrel és tanulhattunk tőle
2018. május 10.

Életének 72. évében, súlyos, hosszantartó betegség után, 2018. május 7-én elhunyt Zeleny Margit szociális testvér.

Zeleny Margit 1946. január 4-én született Szomódon, nehéz sorsú, három gyermekes családban, szülei legidősebb gyermekeként. Édesapját internálták, édesanyja egyedül maradt három gyermekével, így Margitra gyermekkorától sok felelősség és feladat hárult a háztartás vezetésében, fiatalabb testvérei nevelésében.

14 éves korában Budapesten élő apáca nagynénje vette pártfogásba. Egy budapesti családnál helyezte el és a Szolidaritás Szövetkezetnél szerzett munkát az akkor 14 éves Margit számára. Itt folytatódott a munkával és nélkülözésekkel teli időszak Margit életében. Nemcsak az anyagiak, hanem a saját otthon, a családi szeretet hiányát is átélte, de már ekkor is másokról szeretett volna gondoskodni. Vágya az ápolónői munka volt, miközben fehérnemű- és gyermekruha-varrással foglalkozott a Szolidaritásban.

Hihetetlen kitartással dolgozott, anyagilag is segítette a családját és mellette esti tagozaton tanult. Csecsemő- és gyermekápoló lett, majd elvégezte az Egészségügyi Főiskolát és szakoktató diplomát szerzett.

21 éves korától már ápolónőként dolgozott először a Budai Területi Gyermekkórházban, majd a Szabadsághegyi Csecsemő Neurológián, mindig a legnehezebb területeken, intenzív gyermekosztályon, tüdőosztályon, ahol gépeken lélegeztették a beteg gyermekeket. Oda ment, ahol a legnagyobb szükség volt elkötelezett, úttörő lelkületű emberekre. Így 1981-től az akkor induló XXIII. János Szeretetotthonba (Lékai Otthon) került, ahol nagy örömére Wölbling Terka testvérrel dolgozhatott együtt, akiben igazi testvér példaképre és lelki barátra is talált. Ezt követte a budakeszi Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főnővéri állása. Mindeközben 1972-től ügyelőként Margit is bekapcsolódott a Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat munkájába.

Fiatalon megtapasztalta az Úristen lefoglaló szeretetét, meghallotta az Ő egészen elkötelezett életre szóló hívását, amire Margit igent mondott. A szerzetesrendek ekkor már csak illegalitásban működhettek, így nem volt könnyű megtalálni, konkrétan milyen formában, milyen közösségben kövesse ezt a hívást, ami végül 1976-ban, az akkor ugyancsak illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságába vezette. 1981-ben tette le első fogadalmát, 1986-ban pedig örökre elkötelezte magát az Isten és emberek szeretetére, szolgálatára.

A rendszerváltást követően sok egyházi kezdeményezés elindításában vállalt szerepet. A Katolikus Karitász újjászerveződésekor Gőbel Mária testvérrel az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitászának megszervezésében dolgozott szociális munkásként, majd amikor az újjáalakuló rendek elindították szociális intézményeiket, a Magyarok Nagyasszonya Társaság segítségére sietett, elvállalva a szociális otthon főnővéri állását, ezt követően pedig a Társaság csobánkai Szent József otthonában vállalta a házfőnöki és főnővéri feladatokat. Így emlékezik meg erről az időszakról a krónikás: „Szervezői, irányítói feladatai vannak, de minden munkába besegít (…) A főzésbe is besegít, a vásárlásba szintén. A betegek mellett is ott van. Közben gyakran bejár Pestre, a Lelki Segélyszolgálatnál éjszakai ügyeletre.” Közben beköltözik Csobánkára még egy testvér, Margit pedig kiköltözik szobájából. „A teakonyhába költözik, illetve ide-oda viszi ágyát.” Megszokta, begyakorolta, hogy nincs maradandó otthona ezen a földön. Talán ezért is tudta aztán a nehezen megszerzett saját lakását olyan könnyen mások rendelkezésére bocsátani hosszabb-rövidebb időre.

1996-tól a Katolikus Karitász Vasúti Szociális Szolgálatát szervezte meg, ahol nyugdíjba vonulásáig dolgozott együtt testvérekkel, a Társaság kültagjaival és más önkéntesekkel. Megtalálta a vágányok között botladozó mozgássérülteket, vakokat és a meglopott embereket is, akiknek a továbbutazását kellett segíteni. Komoly hajléktalan ellátás is folyt a misszióban, ami nemcsak az étel, hanem a jó szó, lelki táplálék, sőt az alkotás lehetőségének biztosítását, önsegítő csoportok létrehozását, együtt imádkozás lehetőségét is jelentette a valamilyen okból nehéz helyzetbe került, hajléktalan emberek számára. A konkrét szociális segítés mellett részt vett a karitász munkatársainak, önkénteseinek képzésében. Arra tanított, hogy a segítségnek a másik valódi szükségletére kell válaszolnia, s ehhez a segítőnek is ki kell lépnie önmagából.

Bárhol dolgozott is, mindenütt éles szemmel meglátta a problémákat, nehézségeket, és próbált is azokon segíteni.

Ebben az időszakban kapcsolódott be a Máltaiak munkájába, ahol ápolóként 17 éven keresztül rendszeresen kísérte a betegeket a lourdes-i zarándoklatra. A Máltai Lovagrend 2017-ben az Apor Vilmos Emlékérem ezüst fokozatával ismerte el Margit szolgálatát. A laudációban kiemelték: Ő volt „a csapatban az ápolók között az első és egyben mindenkinek a példaképe. A betegek és a rászorultak gondozását mindig a legnagyobb hozzáértéssel, türelemmel, szeretettel végzi. Mindenkinek példát mutatott. Sohasem volt olyan munka, amit nem végzett volna el mosolyogva akárkinek és akármikor, szó nélkül, fáradtság ide vagy oda. Nemcsak a betegek testi, hanem lelki ápolásával is foglalkozott. Ő az, akinek útmutatásait mindenki elfogadja, akit mindenki tisztel és szeret. Különös ismertető jele az állandó mosoly.”

Ez a jellemzés kifejezi Margit egész életét, amit mindig az önmagáról megfeledkezés, önmagából kilépés, a másokról való gondoskodás jellemzett, még akkor is, amikor már az ágyból sem tudott felkelni. Első kérdése akkor is az volt: hogy vagy? Mindenkivel törődött, de senkihez nem kötődött. A betegeket és rászorulókat mindenütt megtalálta és segítette. Ha kellett, átrepült az óceánon, hogy elöljárói kérésére egy évig a Buffaloban élő idős testvérekről gondoskodjék. Több turnusban látott el helyi elöljárói feladatokat is. Nemcsak a testvérek, a testvérek hozzátartozói, családtagok, szomszédok vagy idegenek számíthattak segítségére, de még a gondozását végző idősotthon munkatársai is. Súlyos fájdalmai közepette is rendszeresen utazott sok kilométerre lévő fiútestvérét ápolni, hogy a testvér megkapja azt a gondoskodást, amit csak Margit tudott számára biztosítani.

„Úgy van előttem, mint egy nagy Szív, amelyben állandóan Isten szeretetének lángja lobog, s aki közelébe ér, az gyógyul, megsegítődik, megvigasztalódik. Ezt a szeretetet nem lehet nem észrevenni” – írta róla egyik testvér, akinek magának is sokszor volt része ebben a tapasztalatban. Egyebek mellett egy lourdes-i zarándoklaton is. Így ír erről: „Margit volt a kísérőm, de nemcsak az enyém. Mindenkire volt gondja. A repülőtéri várakozásban szinte mindenki mellett ott volt. Segített, etetett, itatott, irányított. (…) A szállodában ott volt a betegek reggeli készületénél, a lefekvésnél, etette, aki nem tudott enni, pelenkázott, mindent csinált, pedig az utazás előtt nem sokkal volt a műtéte. (…) Jelenléte őszinte, szívből fakadó, sugárzó szeretetszolgálat volt, és mindig jókedvvel, mosollyal, imában pedig elmerülten. Soha nem mutatta a fájdalmát és fáradtságát. (…) Az én Margit testvérem az Isten- és emberszeretet hűséges, szépséges példája előttem.”

Küzdelmes, másokról gondoskodó élete befejeztével Margit is bizton számíthat az Atya gondoskodó szeretetére, hiszen fogadalmi mottójával kezdetektől az Ő kezébe ajánlotta lelkét, életét.

Szociális Testvérek Társasága




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT