VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Senki ne maradjon magára a halállal szemben
2018. február 28.

Szerdán kezdődött Rómában az Austinianum Intézetben az a kétnapos konferencia, amelyet az Életvédő Pápai Akadémia égisze alatt rendeztek a gyógyíthatatlan betegek ápolásáról. „A palliatív kezelés a keresztény szeretet kiváltságos és önzetlen formája, amelyet soha nem szabad összekeverni az eutanáziával” – szögezte le Vincenzo Paglia érsek, az akadémia elnöke. A tudományos összejövetelen 38 ország 400 szakértője vesz részt. A megbeszélések célja, hogy a végső stádiumban lévő betegek gondozására irányítsa a figyelmet, és így senkinek ne kelljen magányosan meghalnia.

A halál szabadságunk áthatolhatatlan akadálya

A találkozóra Ferenc pápa is elküldte üzenetét és áldását államtitkára, Pietro Parolin bíboros aláírásával. (A palliatív ellátás az Egészségügyi Világszervezet 2002-es meghatározása szerint olyan megközelítés, amely az életet megrövidítő betegség kísérő problémáitól szenvedő páciens és családja életminőségét javítja azáltal, hogy megelőzi és csillapítja a szenvedést a fájdalom, a fizikai, pszichoszociális és spirituális problémák meghatározásával, kifogástalan értékelésével és kezelésével.) A palliatív kezelés témája Földi életünk végére irányítja a figyelmet, amikor áthatolhatatlan akadályként áll előttünk a halál, mely olykor lázadást és félelmet szít bennünk.

Amikor már nincs mit tenni, fontos, hogy a haldokló mellett álljunk

A palliatív kezelés az orvoslás mélyebb hivatásának fölfedezése, mely elsősorban a gondoskodásban áll. Feladata az, hogy mindig ápolja a beteget, még ha nem is mindig lehetséges a gyógyulás. Az orvostudomány természetesen fáradhatatlanul igyekszik új ismereteket szerezni és egyre több kórt leküzdeni. A palliatív ellátás arra világít rá, hogy ezt az akadályt nemcsak elhárítani és leküzdeni kell, hanem elismerni és elfogadni is. Ez nem azt jelenti, hogy magára kell hagyni a betegeket, hanem sokkal inkább mellettük kell állni és elkísérni őket az élet végén előálló nehéz próbatételben. Amikor emberileg már nincs mit tenni, akkor jön el a jelenlét ideje: az emberi kapcsolatok fontossága. Akár úgy is, hogy osztozunk a haldokló tehetetlenségében. Ekkor ugyanis a korlát más jelentést ölt: már nem az elszigetelődés és a magány helye lesz, hanem a találkozásé és a szeretetközösségé. Maga a halál egy olyan szimbolikus távlatot kap, melyben nem annyira a vég jelenik meg az élet széthullásával és elvesztésével, hanem egy ingyenesen kapott és szeretettel megosztott létezés beteljesedése.

Az emberi léttől való búcsú és az evangélium

szeretet kölcsönös függőségének dimenziója ez, amely különösen a betegség és a szenvedés pillanataiban merül föl, főként az élet végén. Ahogy Szent Pál a rómaiaknak írt levelében mondja: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.” (Róm 13,8). Ésszerűnek tűnik tehát, hogy hidat verjünk az életünk kezdetekor kapott gondoskodás és a mások iránti felelős gondoskodás között, az egymás követő nemzedékek láncolatában átfogva az egész emberi családot. Itt kapcsolódik össze az emberi élet – s annak titokzatos búcsúpillanatának - tapasztalatában való szerető osztozás az evangélium hirdetésével, mely mindenkire ugyannak az Atyának a gyermekeként tekint, és amely mindenkiben az ő sérthetetlen képmását ismeri föl. Ez az értékes kötelék segíti társadalmi szerepünk és saját testünk kontrolljának emberi és teológiai méltóságát, amely nem szűnik meg az egészség elvesztésével sem – mutat rá levelében Parolin bíboros. A palliatív kezelés értéke ezért nemcsak az orvosi gyakorlatban nyilvánul meg, hanem általában véve az egész emberi együttélésben is.

A család szerepe döntő a betegápolásban

A most folyó nemzetközi konferencia tematikája rávilágít a kérdés összetettségére. A palliatív ellátás nagy szakértelmet, tudományos és szervezési képességeket, emberi és kommunikációs tudást igényel, beleértve a lelki támogatást és az imádságot is. A szakemberek mellett fontos szerep jut a családnak is. A család ugyanis az egyetlen olyan hely, ahol a nemzedékek közötti szolidaritás az élet kommunikációjának alkotóeleme, és ahol a kölcsönös segítséget a szenvedés és a betegség pillanataiban is megtapasztalhatjuk. Éppen ezért a családi háló döntő jelentőségű az élet utolsó szakaszaiban, bármennyire törékenynek és szétesettnek is tűnhet a mai világban. Ebben sokat tanulhatunk azoktól a kultúráktól, ahol a családi összetartás a nehézségek idején nagy szerephez jut.

A fájdalomterápia és az éber altatás

fájdalomterápia igen aktuális kérdés a palliatív kezelésben, melyek célja a tartós fájdalmak kezelése és a panaszmentesítés. Már XII. Piusz pápa is engedélyezte – elhatárolva az eutanáziától - a fájdalomcsillapítók használatát az elviselhetetlen fájdalmak enyhítésére, még akkor is, ha a közeli halál pillanatában ez az élet megrövidülésével is jár. Ma sokévnyi kutatás után az élet megrövidülése nem olyan gyakori mellékhatás, de a kérdés továbbra is fennáll az új gyógyszerek esetében, melyek a tudatra hatnak és a szedálás különböző formáit teszik lehetővé. Az etikai szempont változatlan, de az új eljárások alkalmazása mindig körültekintést és óvatosságot igényel. Az elhúzódó szedálás következtében megszűnik az a kapcsolati és kommunikációs dimenzió, mely a palliatív kezelésben oly fontosnak bizonyult. Ez pedig megterhelő mind a betegek, mind a családtagok és a gondozók számára, s ezért is érdemes csak a legvégső esetben alkalmazni.

Parolin bíboros levelében jelentőségteljesnek nevezi a tényt, hogy a Pápai Életvédő Akadémia most folyó konferenciáján különböző vallások és kultúrák képviselői vesznek részt, hogy együtt mélyítsék el a palliatív kezelések által felvetett összetett és kényes témákat. Fontos, hogy ezeket az erőfeszítéseket együtt vigyék tovább az egészségügyi dolgozók, a vezetők és az egész társadalom képzésében.

(gá)

A cikk eredetileg




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT