VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Ünnepi pillanatok az emberekért Kistarcsán
2017. december 14.

Kistarcsán, 2017. december 13-án, egymást követték az ünnepi események. Délelőtt kiállítás megnyitójára érkeztek a vendégek és a kórház dolgozói. A kistarcsai Simándy József Általános Iskola és AMI tanulói indították el koncertjükkel az érzékeny lelkeket a festményekből sugárzó érzelmek és hangulatok megértése felé. Szekeres-Dezső Julianna festőművészt Dr. Faragó Artúr egyházmegyei kórházlelkész köszöntötte, majd a házigazda, Dr. Trombitás Zoltán főigazgató főorvos nyitotta meg a kiállítást.

Tisztelt Főigazgató Úr, kedves meghívott Vendégek, Hölgyeim és Uraim!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Szekeres-Dezső Juliannát és megjelent szeretteit, barátait!

Két szempontból is rendhagyó kiállítás megnyitójára érkeztünk. Elsősorban kiállításokat nem megyei kórházakban szoktak rendezni, másodsorban a festőművészt ebben a kórházban, a dolgozók betegként ismerik, esetleg nem is tudják róla, hogy fest.

Lássuk, hogyan is vezetett Julika útja eddig a kiállításig. Balkányban született 1954-ben, kilencgyermekes családba. Fiatal lányként, az akkori idők női ideáljaként, marós-gyalus, vésős szakmunkásként vizsgázott és helyezkedett el. Majd férjhez ment és két szép lányuk született.

Életében egyre több egészségügyi probléma merült fel. Súlyos, krónikus betegségekkel küzdött. Fiatalon leszázalékolták és nagyon elkeseredett, hogy az élete csak ennyi volt, majd ülhet tétlenül rokkant nyugdíjasként. Ebben a kórházban dr. Siba Sára főorvosnő gondozásában hosszú éveken át többször kezelték. A rajzolás, festés egészen a legutóbbi időkig fel sem merült, míg itt a kórházi folyosón, egyik ambuláns kezelésre várakozva hímzéssel töltötte az időt és a mellette ülő beteg meg nem dicsérte, a színhasználatát, és fel nem tette a kérdést, - nem gondolt még arra, hogy fessen?

Ez szöget ütött a fejében és a kezelőorvosa mondata is - miszerint az életén kell változtatnia, hogy gyógyulni tudjon. Elhatározta, hogy megpróbálja. Felkereste a faluban élő Fazakas Koszta Tibor festőművészt, és megkérte, tanítsa őt. Majd tovább képezte magát képzőművészeti témában.

2008-ban a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának ajándékozta, „Vörös kép” című festményét, mely a Vitnyédre vezető út melletti keresztet ábrázolja. A festményt püspöki mise keretében adta át a kórházi lelkigondozónak.  Majd a lelkigondozók kérésére, 2016-ban a Flór Ferenc kórházban tartott 24 órás ökumenikus dicsőítő napra is festett egy képet, melyet szintén a Szolgálatnak adományozott. Mindkét kép megtekinthető a kiállításon.

A Pest megyében élő képzőművészek által festett képek közül Julika festményeit is beválasztották a megyei tárlatra, két képét is érdemesnek tartották a bemutatásra. Úgy gondolta tovább kellene lépnie, fejlődnie kéne, de sajnos nem volt érettségije. 57 évesen beiratkozott a gimnáziumba, leérettségizett és felvételt nyert a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetébe, ahol ebben az évben sikeresen megszerezte diplomáját. Ebből az időszakból hozta el erre a kiállításra képeit és a diploma munkáját.

A művészet részévé vált Julika életének. A művészete által megtapasztalta, hogy a festészet képes a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni. A festészet színvilágában, ecsetvonásaiban, kifejező erejében olyan érzéseket és érzeteket képes közvetíteni a néző felé, amelyre a festészet egyedüli módon képes.

Felkérem Főigazgató Urat, hogy nyissa meg Szekeres-Dezső Julianna „Gyógyító színek az életemben” című kiállítását!

Délután Gödöllőről érkeztek a Szent Imre Katolikus Általános Iskola tanulói a betegekhez, hogy betlehemes műsorukkal segítsék megélni a közelgő ünnep hangulatát és üzenetét a kórház betegeinek és dolgozóinak.




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT