VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Mindig az az egy ember a legfontosabb számomra, akivel éppen törődök
2017. április 29.

Barotai Imre (1931-2014)
Mindig az az egy ember a legfontosabb számomra, akivel éppen törődök

Évtizedeken át a hivatalos állásfoglalás volt, hogy a vallás elhal a társadalomban, és meghirdették a materialista-ateizmust, államvallásnak deklarálva. Ennek nyomán az egyházak tevékenységét korlátok közé szorítva, hivatalos és titkos utasításokkal visszaszorították annyira, hogy szinte megszűnt létezni. Legalábbis ez volt a látszat.

De mint tavasszal, amikor még rügyek sincsenek a fákon fakadóban, az avar alatt már az élet vitalitása feltűnő, ha egy kicsit a felszínt kitakarjuk. Erre a tavaszra várt a társadalom, de az egyház különösen.

A küldetés, amit Alapítójától, Jézus Krisztustól kapott az egyház, ez minden ember felé szól. „Menjetek az egész világra, és hirdessétek az örömhírt: Isten minden embert szeret, mint az atya a gyermekét.” Akkor is szeret, amikor elfordulunk Tőle, akkor is ránk tekint, amikor megtagadjuk Őt. Erre a szeretetre éhezett ki az ember, az az ember, aki ma különösen érzi elhagyatottságát, magányát. Különösen a szenvedés és a betegség kínzó fájdalmában. A halál közeledésében pedig a létbizonytalanság a legmélyebb válságba sodorja.

Az emberi lélek anyagba öltözötten is rádöbben arra, hogy a Teremtőnek köszönheti létét, így az önmegvalósítás Istennel együttműködve lehetséges. A Teremtő Istenmunkatársának jelölte ki az embert, hogy tevékenységével alakítsa, formálja a világegyetemet, közvetlen környezetét, így szellemi tevékenységével uralma alá vegye az anyagvilágot. Az ember lelki világa, értelem és akarat kell, hogy harmóniába kerüljön érzelmi világával. Így lesz teljes értékű ember.

A vallásos ember azt is tudja, hogy az emberi történelem kezdetén értelmével és akaratával szembefordult Isten terveivel, különösen azzal, hogy Istennel együttműködve a tökéletesedés felé vigye a teremtett univerzumot. A szembefordulás következménye a betegség, a szenvedés és a halál, mindaz, amit az ember sorscsapásnak nevez. Értelme elhomályosult, és akarata rosszra hajló lett. Szerencsétlenség, részvétlenség, gonoszság és az erkölcsi élet pozitív irányultsága szinte összeomlott.

Isten szeretete ezután sem szűnt meg, mert belépett történelmünkbe, anyagba öltözötten emberré lett az Isten Fia, Jézus, a mi Megváltónk. Élete, tanítása, halála és feltámadása megváltást hozott az emberiség számára. De közreműködésünk nélkül ezt sem akarja megvalósítani.

Hogyan? Dr. Krasznai Géza igazgató főorvos úr, dr. Bényei Magdolna igazgató-helyettes főorvos asszony kezdeményezésére és az akkori gazdasági igazgató, Haraszti Kálmán és munkatársainak közreműködésével a volt ravatalozó épületet berendezéssel kápolnaként használatra átadta az egyháznak a kórház. Mindez már az elmúlt év májusában megtörtént. Ezzel a nagylelkű kezdeményezéssel lehetőséget teremtettek a betegek intézményes lelki gondozására. Így 1989. június harmadik vasárnapjától kezdve, minden hónap harmadik vasárnapján délután 16 órakor szentmise van a kápolnában, ahol beszélgetésre, szentgyónás elvégzésére, és a szentségek kiszolgáltatására alkalom van. De minden héten kedden és csütörtökön a pap ott várja a beteg testvéreit. Protestáns istentiszteletet pedig minden hónap első vasárnapján szintén 16 órakor tartanak.

Mint utóbb kiderült, a kápolna rossz idő esetén, és különösen téli időben nem alkalmas arra, hogy a hétköznapi lelki gondozásra a betegek eljöjjenek. Ezért már a múlt év őszétől a betegszobákban keressük fel a betegeket egy-két világi munkatárs kíséretében, hogy elvigyük a megváltást betegeink számára.

Az ápoló személyzet, a nővérek, igazi együttérzéssel, segítő szeretettel támogatják az odaérkező papot, hogy nyugodt körülmények között megadhassunk mindent, amire a beteg testvéreinknek szükségük van.

A cikk első részében azért adtam gondolatokat, mert az elmúlt évtizedekben az iskolában felnövekvő fiatal nemzedék egyáltalán nem juthatott a fentiek ismeretéhez. Enélkül pedig ez a fajta lelki gondozást nem érthetik meg. Valamikor még apácák voltak a kórházakban, és az ő hitük, és Isten iránti szeretetük által a betegekben testvérüket látták, hiszen ismerték Jézus szavát: „Amit egynek az emberek közül tesztek, azt Nekem teszitek.”

Ebben a pluralista világba, amiben az egyház ma dolgozik, csak kevesen vannak, akik az embert a maga transzcendens valóságában látják. Mégis, akik a betegek körül végzik áldozatos szolgálatukat, transzcendens értéket hordoznak magukban, még ha nem is gondoltak erre. Hiszen az önzetlen, türelmes és gyengéd szeretetben – hitem szerint – Jézus maga hajol a beteg fölé. Csak szeretném, ha ezt az egyet elfogadnák tőlem: „MINDIG AZ AZ EGY EMBER A LEGFONTOSABB SZÁMOMRA, AKIVEL ÉPPEN TÖRŐDÖK.”

Az orvos és az ápoló tulajdonképpen együtt kell, hogy működjék a pappal, és ők hárman Jézussal, a Megváltóval. A megváltás nagy művében tevékenykednek. Az ember nem csak biológiai lény. A lélek és a test kölcsönhatásban vannak egymással. A test betegségét a lélek is hordozza, és a lelkiélet hatásai tapasztalhatóak anyagi létünkben.

A beteget Jézus látogatja meg, találkozik a beteggel, és ezután a beteg tudja, van Valakije, aki mindent megoszt vele, a szenvedés éjszakáját is, de a feltámadás éjszakáját is.

in: Dr. Nemes András (szerk.), Egy ember fontosabb, mint az egész világ, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet története, a kórház kiadása, Szolnok, 2011, 238-239




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT