VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Kinyíló szívek, könnyes szemek
2016. december 23.

„Ez a nap más, mint a többi…” így kezdődik Halász Judit születésnapról szóló dala, melyet jól ismerünk. Születésnapra készülünk, igen! Isten, emberré lett! Felfoghatatlan nagy titok! Angyalok hirdetik a pásztoroknak, s indulnak köszöntésére, pásztorok, királyok! Ennek az örömnek a híre azóta is hangzik, s mi is szeretnénk megosztani azokkal, akik ezekben a napokban nem a „megszokott” módon ünnepelnek. Betegek, aggodalmaktól kisírt szemű hozzátartozók, fáradtan, de mégis mosolygó nővérek, orvosok, más beosztású munkatársak. Különös hangulatú időszak ez, csak az tudja, aki ennek részese lehet. Szavakba öntjük, az elmondhatatlant. Az egyik osztály folyosóján megállva a betlehemesekkel, énekeltünk, verset mondtak a gyerekek, s az egyik szobából kijött egy beteg, tolta maga előtt az infúziós állványt, kijött a látogatója is s leültek hallgatták a műsort, könnyes szemekkel… talán az utolsó együtt töltött karácsonyuk, megrendítő volt, mint az a férfi, aki hangosan zokogott a szobájában. A gyerekeken is egy megmagyarázhatatlan „hangulat” lett úrrá, megértették mit jelenthet itt tölteni ezt az időt, s milyen sokat adnak azzal, hogy eljönnek a betegekhez, eljönnek miattuk! Kérdezte az egyik beteg honnan jöttetek? A kislány válaszolt: „a nógrádsipeki keresztény iskolából jöttünk, hogy karácsony örömét elhozzuk Önöknek, s az iskola minden tanulója nagy szeretettel készítette ezeket az ajándékokat!”- mutatott rá az angyalkára. Csak álltam az ajtóban, s olyan jó érzés töltött el! Egy másik kislány elmondta, hogy ő nagyon meg van hatódva, nem gondolta, hogy ezzel a műsorral s az ajándékkal ekkora örömet szereznek majd! A balassagyarmati Dózsa iskola hitoktatója, Rezi Marianna is elhozta a gyerekek által készített képeslapokat, melyekre többen saját megfogalmazású kedves szavaikat is ráírták a vers mellé.

December 23-án, délelőtt látogattuk meg kolléganőmmel, Mák Noémivel, és Sáska Judit, kedves önkéntesünkkel azokat az osztályokat, ahová előző napokban nem jutottunk el. Egy vers, vagy egy ének szinte minden kórteremben elhangzott, a személyzet, a betegek is bekapcsolódtak az ismert énekek dalolásába! Ajándékozás, angyal, képeslap, szaloncukor, Kísérő, naptár jutott majdnem mindenkinek. Délután a pszichiátrián közösen ünnepeltünk több mint ötvenen voltunk. Dóbiás Zalán, szalézi plébános jött el, hogy ráhangoljon bennünket a nagy ünnepre! Egy kedves történettel kezdte mondandóját, egy emberről szólt, aki a tengerpartra sodródott csillagokat szedte s egyesével dobálta vissza a vízbe… a történet teljes terjedelmében lentebb található. Beszéde végeztével a bent fekvő betegek jelenítették meg a betlehemi eseményeket. Ezután verset mondott egyik önkéntesünk, Gecsényiné Tolnai Klára, s énekeltünk. A foglalkoztatós nővérek, Lotharidesz Tiborné Klárika és Mojzsikné Anita minden karácsony előtt gondoskodnak bejgliről, finom teáról, szaloncukorról. Ibrányi Ferenc és Poroszka Ildikó is segítségünkre voltak az éneklésben, ajándékok átadásában is. Ezután egy bensőséges hangulatú, kórházi dolgozókból álló kis csoporthoz hívtak bennünket Noémivel, itt is énekkel és verssel kedveskedtünk az együtt ünneplőknek. Estefelé járt már az idő, még egy osztály hátra volt, minden kórterembe bementünk énekkel, verssel, a dolgozók itt is kedvesen fogadtak, kínáltak finomságokkal. Tartalmas, csodálatos, lelkiekben gazdag napok álltak mögöttünk! Istennek hála!

Szeretnék köszönetet mondani a nógrádsipeki általános iskola igazgatónőjének, Szita Zoltánné Maricának, és Pifka Alexandrának, akik eljöttek a gyerekekkel, felkészítették őket, s a gyönyörű gitáros énekekért! Hála azoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy a betegeknek, dolgozóknak, szebbé tudtuk tenni a karácsony előtti napokat! Hosszúra sikerült soraimat hálás szívvel zárom!

Reményteljes, Istentől megáldott Új Esztendőt kívánva!

Szitáné Andi
lelkigondozó

 

 

Loren Eiseley története

Az idős író munkához készülődött. Mint már régóta minden egyes nap, ma is az óceán partján töltötte a napot. Inspirálta a környezet, a hullámok csapkodása, a nagy kékség látványa. Szokásához híven, a parton sétálgatva kezdte a napot, hogy aztán frissen és feltöltődve lásson neki az írásnak.

Ma azonban valami szokatlan dolgot vett észre: a távolban egy alakot, aki a földre hajolgatva mintha valami furcsa táncot járna. „Biztosan így üdvözli a napfelkeltét.” – gondolta az idős ember. De ahogy a távoli alak közeledett, és egy fiatalember arca rajzolódott ki egyre tisztábban, rájött, hogy nem táncot lát.

Fiatal úr, megkérdezhetem, hogy mit csinál?” – szólította meg kissé értetlen arckifejezéssel.

Visszadobálom a tengeri csillagokat az óceánba.” – hangzott a válasz a legtermészetesebb hangnemben.

Azt meg minek?” – kérdezte az öreg.

Óriási vihar volt, kisodródtak a partra. Hamarosan itt az apály, maguktól nem lesznek képesek visszamenni, és itt halnak meg kiszáradva.” – felelte egy újabb tengeri csillagot dobva a vízbe.

Az idős író fejét csóválva mutatott ujjával végig a több kilométeres partszakaszon. „De hát rengeteg van, úgysem tudja mindent visszadobni! Semmit nem számít, amit csinál!”

A fiatalember ekkor kezében egy újabb tengeri csillaggal felegyenesedett, bedobta az óceánba, majd az idős íróra mosolyogva így szólt:

Ennek az egynek számít.”

 




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT