VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Megjöttél Jézusunk, Kistarcsán örülünk
2016. december 24.

December 23-án a késő délutáni óráktól a kora esti órákig a kistarcsai kórház minden szegletében karácsonyi énekszó zengett.

Az előző években két-három gitáros csoporttal jártunk körbe és énekeltük be az egész házat, de a novemberi, 24 órás ökumenikus dicsőítésünk alkalmával újabb közösségeket sikerült meghívnunk a szokásos betegeket körülvevő és őket szeretetteljesen megajándékozó karácsonyi szolgálatra. Délután három óra környékén a főigazgató úr jött be közénk örömét kifejezni és áldását adni erre a szép szolgálatra, majd fél négykor már teljes készenlétben álltunk a Flór Ferenc teremben.

Hat csoporttal indultunk a betegek ágyához és az éppen szolgálatban lévő minden dolgozóhoz, hogy elvigyük nemcsak az örömhírt, de az ünnepi hangulatot is. Négy órakor egy közös imával és a Szentlélekre való figyelés nyitottságával indítottuk ezt a szép szolgálatot, majd a hat csoport mindegyike vitt magával egy betlehemest, gyerekrajzokat, szaloncukrot, ajándékkártyákat, karácsonyi szentképeket és egy mécsest. Öröm volt megélni, hogy ebből a közös imából elindulva ilyen sokan, szent öleléssel” vesszük körbe azokat, akik aznap még terheiket viselve feküdtek és vártak valamire, Valakire, aki átvállalja nehézségeiket, vagy legalább csak kicsit enyhíti fájdalmaikat.

Mindenki nagyon örült nekünk, legyen az beteg, dolgozó, vagy éppen a szülészeti osztály örömteli pillanatait megélő anyuka és család egyaránt. Együtt sírtunk, együtt nevettünk és idén mindenkinek két-két dalt sikerült ajándékozni, hiszen mivel sokan voltunk, volt időnk bőven.

Három óra múlva mindenki teljes emelkedettséggel és megelégedettséggel zárta ezt a napot. A végére már csak Artúr atyának maradt egy kis szolgálata, megáldoztatni azt a nénit, aki az éneklés ideje alatt jelezte, hogy ő most nagyon vágyik az Oltáriszentséget magához venni. Olyan szépnek és kereknek éreztük ezáltal ezt a délutánt, hogy nincsenek is szavak, melyek ezt ki tudnák fejezni, csak a hála a szíveinkben.

Hála és köszönet ezúton:

  • a Jóistennek, hogy idén ilyen sok szolgálattevőt ajándékozott a betegeknek
  • az iskolás és hittanos gyerekeknek, akik idén is majdnem négyszáz rajzot és képeslapot alkottak kis kezeikkel és nagy szíveikkel
  • Sághy Balázs evangélikus lelkésznek és az ifi csoportjának
  • a két sülysápi gitáros csoportnak
  • a péceli „Két Szent Szív gyermekei” csoportnak
  • a két kistarcsai gitáros közösségnek
  • a kistarcsai kórház vezetőségének, aki finomságokkal várta a szolgálattevőket

Áldásokban, örömökben és meghittségben gazdag Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek.

Szabóné Szekeres Ildikó és Bálint Brigitta, lelkigondozók




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT