VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


2016 Karácsonyán a pásztói kórházban
2016. december 23.

Karácsonyra készülődve sok betegben és dolgozóban is igény ébred, hogy gyónással, szentáldozással erősítsék lelküket és megtisztulva várják örömünk születését. Bezák Tamás káplán atyával december 22-én reggel a területi idősotthonba érkeztünk, ahol már nagyon vártak minket. Nagyon sok idős gondozott és dolgozó végezte el a szentgyónását, majd szentmisével ünnepeltünk együtt.

Délután a kórházi osztályokon folytattuk a szolgálatot, szobáról-szobára haladva. Mindig meghatódom azon, hogy Isten mennyire szívén viseli minden egyes ember sorsát, megérinti a szíveket és hogyan kéri a szentségeket az a beteg is, aki eddig nem. Délután 5 órakor szentmisével fejeztük be ezt a szép napot a kórház kápolnájában.

December 23-án betlehemes gyermekek és fiatalok látogattak el hozzánk, a kórházba, hogy a betegeknek és a dolgozóknak megjelenítsék Jézus születésének történetét.

9 órakor kezdtünk a belgyógyászat és a 2. rehabilitáció társalgójában. Az önkéntes beteglátogatókkal előkészítettük a területet, majd hívogattuk a betegeket az előadásra. Nagy örömmel és várakozással készülődtünk. A betlehemes fiatalok nagy átéléssel, felkészülten és komolyan tárták elénk Isten Fiának születéstörténetét. A betegek körében különösen nagy sikere volt Giginek, aki a mesélőt alakította, és aki érthetően és hangosan segítette nekünk, hogy átélhessük a csodát, valamint a 7 éves kispásztornak és annak a kislánynak, aki a pénzéhes asszonyt alakította, aki nem adott szállást a Szentcsaládnak.

Fél tízre értünk az első emeleti rehabilitációs osztályra, ahol a nővérek és a betegek már nagyon vártak minket, majd az előadás után a krónikus osztályra mentünk. Ez egy nagy osztály, ahol 65 beteg várt minket. Az önkéntesek és a kedves nővérek megint nagy segítségünkre voltak, mert mire odaértünk, már kikísérték a betegeket a társalgóba. Sokadszorra adták elő a fiatalok a születéstörténetet, de ugyanolyan átéléssel és lelkesedéssel.

Bizony sokszor meghatódva figyeltük milyen megrendítő hatást váltott ki az idős betegekben Jézus születése és, hogy a már odaátra figyelő nagy betegeken is látszott, hogy a karácsonyi énekek megérintették őket. Énekelve mentünk végig az osztályon minden kórterembe belépve. Sokszor sírtunk és mosolyogtunk egyszerre, mert nagyon megható volt, ahogy József Máriával és a Kisjézussal minden fekvőbeteghez odaléptek, aki simogatták és csókolgatták őt. Minden kórházi dolgozónak és betegnek karácsonyi szentképet, szaloncukrot és a Magyar Szentek Katolikus Iskola diákjai által készített, nagyon szép rajzokat adtunk ajándékba.

Különösen a krónikus osztályon, de más osztályokon is, nagyon sok beteg tölti a karácsonyt a kórházban és sokakat alig látogatnak. Nekik ezek a fiatalok hozták el az örömet, amit Isten készített elő nekünk Jézus születésével. Nagyon hálásak vagyunk érte.

Külön szeretném megköszönni Tariné Horváth Piroska áldozatos munkáját, aki a fiatalokat betanította és elkísérte, nagy örömet okozva a kórházi dolgozóknak és betegeknek.

Szintén itt köszönném meg önkénteseimnek, Séberné Marikának és Vargáné Ibolyának az egész éves áldozatos szolgálatukat.

Jagiczáné Gabi, lelkigondozó




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT