VÁCI EGYHÁZMEGYE KÓRHÁZLELKÉSZI SZOLGÁLATA Vác, Migazzi tér 1. (+36) 27/814-114 Fax: (+36) 27/814-101

Hírek


Színes adventet zártunk a MÁV Kórházban
2016. december 21.

Aki már dolgozott velem, vagy mélyebben ismer, nagyon jól tudja, hogy mindig is meg-megszenvedem lelkileg az ünnepek tájékát, mert miközben a világ, s az emberek többsége is újabb és újabb élményeket vár, a hit világa viszont az elcsendesedést és az összegzést keresné, s így időnként különösen áthidalhatatlannak látszik a két pólus közötti szakadék...

Lelkigondozóként, kórházi közegben dolgozva teljesen megértem a betegek plusz lelki vívódásait, mikor egy jelentős ünnep, most például a karácsonyi időszak tájékán lesz elkeseredettebb és nehezebben vigasztalható egy beteg, vagy a beteg családja is, hiszen a kiszolgáltatottabb és a világtól is elzártabb helyzetbe való kerülés velejárója lehet ez, de személyes tapasztalataim azt is megmutatták, hogy a legnagyobb vívódásainkat okozó időszakok valahogy megfordulva még áldássá is válhatnak és akár szinte teljesen új látásmódot adhatnak, épp ezért nem csak negatív érzelmekkel lehet egy komolyan is nehezített helyzetet kezelni, hanem érdemes odafigyelni annak az időszaknak az üzeneteire is.

Az idei adventem már a tizenkettedik kórházi lelkigondozóként, s miközben mindig arra törekedtem, hogy egy szívközelin csendes, minden reflektorfénytől mentes időszakban állhassak a betegek mellett ilyenkor különösen is, azt is kénytelen voltam érzékelni, hogy a betegek és a környezetük számára legtöbbször igenis egyre erőteljesebben megfogalmazódó kívánság, hogy valami kis programmal és műsorral is biztassuk meg a betegek közösségét. Minden évben az ünnepek előtt sikerült ez, s nem is csak egy programmal általában, ráadásul még sikeresek is voltak ezek az alkalmak, miközben mindezek szervezése és kivitelezése közben egyre gyakrabban merült fel bennem az a kérdés, hogy míg úgymond sürög-forog és intézkedik és szervez az ember, addig ugyan nem megyek-e el olyan beteg vagy lelki vívódásai miatt bajban lévő mellett, akivel leállhatnék, s a megállásomban mellette magam is leállhatnék… Nyilván nem pihenő leállásról van itt szó, hiszen a lelkigondozás minden, csak nem pihengetés, hanem egy nagyon is aktív folyamat és kísérés, s így mindig komolyan imádkoztam is azért, hogy lehetőleg nem igazoljam a magam „programszervező” ténykedéseit azzal, hogy valakire nem jut elég időm. Csak a Gondviselő tudja, hogy ez hogy sikerült, de a lelkiismeretem hangjára nagyon igyekeztem figyelni és épp ezért olyan programokat igyekeztem szervezni a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben szolgáló klinikai lelkigondozóként is, ami során menetközben sem rendezvényszervezőnek érzem magam, kivonódva a betegek és a kórházban lévők világából, hanem egy ünnepre való felkészülési folyamat belső lelki részesének.

Ehhez szinte folyamatosan egyensúlyozni kell, vagyis párhuzamosan kell figyelni a körülöttünk zajló és a bennünk végbemenő folyamatokra, miközben a civil világ, a betegek speciális, de szintén civil világa olykor, sőt gyakran sürget és elvár, míg a hit és a lelkigondozás szellemiségében pedig lassító és csendesítő, finomító és nem mindent egy kézben tartani akaró folyamatok dolgoznak, helyet akarva adni Istennek is… Minden évben elámulok, hogy mekkora a felelősségem, amikor megbízást kaptam a lelkigondozói szolgálatra, mert folyamatosan nagy a kihívás az előbb említettek terén, de ilyenkor a karácsonyi ünnep előtt különösen is elmélázok az arányokon. Soha nem lesz mindenkinek minden teljesen megfelelő, s ebbe gyakran magamat is beleértem, hiszen elvárásaink mind a dinamikus ténykedések felé, mind pedig a megállni tudás felé is meg-megkínozzák az embert, míg azután azt is megélhettem már, hogy mikor a legtöbb volt a feladat egyszerre, így a betegek és a programok elvárása is, szinte észrevétlenül mégis átcsusszant a kezemből az irányítás Isten kezébe, s lett végül minden kerek…

Idén különösen is hálás lehetek azért, hogy egy színességében is bensőséges adventi időszakot tudhatunk a MÁV Kórház betegeivel magunk mögött, melyet középiskolás fiatalok beteglátogató meglepetése indított be, amikor a Szer-telen Ifiház önkéntesen jelentkező kamasz diákjait koordinálhattam végig az összes kórházi osztályon és kórtermen, ami mind a betegek, mind a fiatalok számára is kedves emlék marad, s magam is ugyancsak így érzek.

Ezt követte, hogy a szolnoki Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjaitól kértem és kaptam segítséget, miszerint kifejezetten a MÁV Kórház betegei számára készítettek igényes kivitelezésben, rajzokkal és idézetekkel is díszített karácsonyi könyvjelzőket, melyeknek a szétosztása igazán különleges, s engem mélyen megrendítő nagy élményem lett, annyira emberien szép lett a könyvjelzők fogadtatása a megajándékozottak részéről, s annyira korrekt volt a Büntetés-végrehajtási Intézet vezetősége a kérésemmel kapcsolatban.

A betlehemes fiatalok esti meglepetése a jelenleg Szolnokon szolgáló Pálfalvi Tamás káplán atya és társa, Pataki Attila vezetésével több osztályunkon is mind a karácsonyi üzenet jelentőségét és hitünk lényegét, mind pedig hagyományaink iránti igényünket is megjelenítette, s sikere lett a betegek és bent lévő hozzátartozóik, valamint a kórház dolgozói körében is.

A szolnoki tiszapartis katolikus 4. osztályos kisdiákok közel harmincfős csoportja is igazán kedves és igényes előadással örvendeztette meg és érzékenyítette is el a betegeket és a kisiskolások előadására eljövő érdeklődőket, miközben számukra a beteglátogató önkéntes kollégáimmal készített és préselt levelekkel díszített dunsztosüveg-mécsesekkel igyekeztünk kedveskedni. Külön tetszett a gyerekeknek, de a betegeknek is, hogy a kórház imaszobájában adventi spirál kialakítása mellett az advent napról napra gondolatiság jegyében advent kezdetétől minden nap vagy egy segítőmmel, vagy egy beteggel, vagy egy hozzátartozóval, vagy egy látogatómmal gyújtottunk meg egy-egy kézi készítésű  ajándékmécsest, napról napra közelebb jutva a karácsonyi ünnephez, s ezek a mécsesek a diákok felé odaajándékozásra is kerültek a szereplésük után.

Az adventi időszak nagyon várt eseménye volt a kórházi szentmise is, melyet kórházlelkészünk, Dr. Faragó Artúr atya mutatott be, megvilágítva a közelgő ünnep fényét és a naptári évünk végéhez közeledő összegzéseink méltóság teliségét is.

Bízva abban, hogy a ráhangolódási-felkészülési idő minden kedves lelkigondozó kollégámnak, a nálunk és más kórházainkban szolgáló önkéntes beteglátogatóinknak, valamint az egészségügyi és egyházi dolgozóknak is jól sikerült, Vasadi Péter pár sorával kívánok áldott karácsonyi ünnepet és reményteli új évet, miközben talán érdemes mindannyiunknak elgondolkozni folytonosan tevékenykedő világunkban a következőkön:

„A tett önmagában nem elég.
Várakozni is kell: ez az alázatosság.”

Jókívánságokkal:
Dénesné Fekete Hédi, lelkigondozó
(Szolnok, MÁV Kórház és Rendelőintézet)




© Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata
KAPCSOLAT